Sport

Veresége ellenére is továbbjutott a Szolnok

Szolnoki Dózsa (szolnoki dózsa, )
Szolnoki Dózsa (szolnoki dózsa, )

A Szolnok egygólos vereséget szenvedett a házigazda Nagyváradtól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája romániai selejtezőjének befejező, vasárnapi játéknapján, de így is a D csoport második helyén végzett, s ezzel továbbjutott.

A Szolnoki Dózsa-Közgép együttese két győzelemmel rajtolt a nagyváradi selejtezőtornán, igaz már szombaton is akadozott a csapat játéka. Vasárnap, a házigazda ellen sem volt ez másképp, annak ellenére, hogy a szünetben még eggyel vezetett a magyar fél.

A Nagyvárad a harmadik negyedben ellenállhatatlan volt, 6-1-re nyerte meg a felvonást és ugyan megpróbált visszakapaszkodni a meccsbe a Szolnok, egygólos vereség lett a vége. Szerencsére belefért ez a kisebb összeomlás, mert a Szolnok végül továbbjutott.

A következő csoportkörbe kerülésért még egy kieséses párharcot kell majd megvívnia a magyar csapatnak.

A másik magyar résztvevőnek, a ZF-Egernek kiemelt főtáblásként csak a legjobb 12 között kell először játszania. Abban a nyolc kiemelt és a selejtezőből továbbjutó négy csapat két hatos csoportban küzd majd meg egymással.

Eredmény – Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, D csoport, 3. játéknap

Oradea (romániai)-Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC 10-9 (1-2, 2-2, 6-1, 1-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik