Sport

A Szolnok öttel verte a Marseille-t

vízilabda (vízilabda)
vízilabda (vízilabda)

A vártnál nehezebben, de biztosan győzött a Szolnok a Marseille ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája romániai selejtezőjének első játéknapján, Nagyváradon.

A szolnoki csapat ontotta a gólokat az első negyedben, hatszor talált a marseille-i kapuba, de mivel a védekezése nem volt igazán hatékony, csak kéttalálatnyi előnnyel zárult ez a szakasz. A folytatásban már kevesebb gól esett, a mérkőzés feléig azonban eggyel nőtt a különbség a két csapat között.

A harmadik negyed 10-7-es szolnoki vezetésről indult, ám ahelyett, hogy eldőlt volna a mérkőzés, a franciák egyenlítettek. Tíz góljukból kilencet akcióból szereztek a marseille-iek. A döntetlen után két jól sikerült magyar lövés következett, majd az újabb szünetet követően gyorsan további két gólt szerzett a Szolnok, ezzel gyakorlatilag bebiztosította a győzelmet.


Remekül játszottak
Fotó: MTI

Szombaton a Duisburg, vasárnap pedig a Nagyvárad lesz az ellenfél. A csoportból az első kettő jut tovább. A következő csoportkörbe kerülésért még egy kieséses párharcot kell majd megvívni.

A BL mostani, második selejtezőkörében négy négycsapatos csoportban zajlik a küzdelem. A Szolnok most kapcsolódott be a sorozatba, a másik magyar résztvevőnek, a ZF-Egernek pedig kiemelt főtáblásként csak a legjobb 12 között kell először játszania. Abban a nyolc kiemelt és a selejtezőből továbbjutó négy csapat két hatos csoportban küzd majd meg egymással.

Eredmény – vízilabda Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, D csoport

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC – CN Marseille (francia) 17-12 (6-4, 4-3, 2-3, 5-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik