póta georgina (póta georgina, )
Sport sport

Asztalitenisz Eb: tizennégy magyar győzelem szerdán

Az egyes és páros selejtezők második, szerdai versenynapját is pozitív mérleggel zárták a magyar játékosok a Schwechatban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon: 14 alkalommal győztesen, négyszer pedig vesztesen hagyták el a játékteret.

A nőknél egyesben Ambrus Krisztina már három, míg Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz két sikerrel áll a csoportjában, mivel mindannyian győztek szerdai összecsapásukon. A férfiaknál keddi győzelmét követően Jakab János ezúttal kikapott, Kosiba Dániel és Fazekas Péter azonban egyaránt két győzelmet aratott, így már három sikerrel állnak mindketten.

Lakatos Tamás és Pattantyús Ádám második összecsapását is magabiztosan nyerte, ők is még hibátlanok, ugyanakkor Szudi Ádám másodszor is vereséget szenvedett.


Jól állnak a magyarok
Fotó: MTI

A négyes, illetve ötös csoportokból csak az első hely ér biztosan főtáblát, a nőknél emellett a másodikak közül hét szerencsés vesztes is a legjobb 64 között folytathatja. Póta Georgina, Lovas Petra és Pergel Szandra alanyi jogon főtáblás.

Párosban Póta és Pergel, valamint Madarász és a holland Britt Eerland duójának szereplése biztos a főtáblán. Lovas Ambrussal, Nagyváradi egy luxemburgi pingpongossal, valamint Kosiba és Jakab szerdán a második győzelmét aratta csoportjában, míg Fazekas egy fehérorosz játékossal az oldalán már három sikernél jár, miután ezúttal kétszer is asztalhoz szólították őket, s mindkétszer nyertek.

Lakatos és Szudi párosa, illetve Pattantyús és szlovén versenyzőtársa ugyanakkor a keddi győzelem után ezúttal alulmaradt szerb, illetve osztrák riválisával szemben. Párosban is csak a csoportelsőséggel lehet biztosan a legjobb 32 közé kerülni.

A kvalifikációs küzdelmek csütörtökön zárulnak, a főtáblás mérkőzésekre péntektől kerül sor. Az Eb vasárnap ér véget.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.