Sport

2007 óta nem látott ilyet New York

brodeur (brodeur, )
brodeur (brodeur, )

A New York Islanders hokicsapata győzelemmel kezdett az NHL alapszakaszában. Rég történt már hasonló.

Ugyan az Islanders nem hazai jégen debütált az új szezonban, New Jerseyben vendégeskedtek a Szigetlakók, szóval a drukkereknek csak egy hídon kellett átkelniük. Egészen izgalmas mérkőzést vívott egymással a két együttes, egy gólnál többel egyik fél sem vezetett, a 3-3-as rendes játékidőt követően pedig a hosszabbításban sem született meg a döntés, jöhettek a rávezetések.

A két veterán kapus, Jevgenyij Nabokov, illetve az elhunyt édesapját gyászoló Martin Brodeur ihletett formában védtek, az első öt körben egyetlen értékesített büntető sem volt. A veterán Jaromir Jagr – aki már a Devils sikereiért hajt – a hatodik párban is rontott, Matt Moulson azonban nem, az Islanders megnyerte a szezonnyitóját – 2007 óta először.


Nem tudta meggátolni a Devils a vendégek győzelmét
Fotó: AFP

Egy korábbi kapus, Patrick Roy csapata közben folytatja a jó szereplést, a Colorado Avalenche ugyanis a második mérkőzését is megnyerte.Nem volt egy könnyű menet a Nashville Preadators lenyomása, Pekka Rinne a tőle megszokott remek teljesítményt nyújtotta a kapuban, de a denveriek végül felőrölték riválisukat és 3-1-re nyertek.

A Detroit Red Wings is hibátlan tudott maradni, igaz nem sokon múlt, hogy a Carlona Hurricanes hazai környezetben megtréfálja neves ellenfelét. A vendéglátók már 2-0-ra is vezettek, innen egyenlített a Red Wings, Zetterberg 17 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt ütötte be a hosszabbítást érő gólt. A ráadásban Weis döntött, a Detroit 3-2-re nyert.

Eredmények – NHL, alapszakasz

New Jersey Devils-New York Islanders 3-4, szétlövés után
Carolina Hurricanes-Detroit Red Wings 2-3, hosszabbítás után
Columbus Blue Jackets-Calgary Flames 3-4
Buffalo Sabres-Ottawa Senators 0-1
Winnipeg Jets-Los Angeles Kings 5-3
Colorado Avalanche-Nashville Predators 3-1

Videó – Az Islanders győzelme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik