Sport

Drámai csatában kapott ki a Fehérvár

Magosi Bálint, Sapa Fehérvár AV19 (magosi bálint, )
Magosi Bálint, Sapa Fehérvár AV19 (magosi bálint, )

A Sapa Fehérvár AV19 rávezetésekkel kapott ki hazai jégen a Red Bull Salzburgtól az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban.

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának általában jól megy a Salzburg ellen, ebben a szezonban például már egyszer, hosszabbításban sikerült a dúsgazdag gárdát legyőzni.

A vendégek már az 5. percben megszerezték a vezetést a Raktár utcában, majd nem sokkal később emberfórból is eredményesek voltak, a korong Bálizs hátáról pattant be a kapuba. Még az első szünet előtt sikerült a szépítés, Magosi értékesített egy büntetőt.


Hatalmas küzdelem jellemezte a mérkőzést
Fotó: MTI / Földi Imre

A második harmadban az egyenlítés is összejött, Pozsgai Tamás ólálkodott a kapu torkában, majd egy távoli lövés után bekotorta a lecsorgó korongot. Sokáig nem változott az állás, pedig mind a két oldalon megvoltak rá a lehetőségek, majd a 45. perc kezdetén már a magyar csapatnál volt az előny, Benk András mattolta Luka Gracnar kapust.

A hajrában emberelőnyhöz jutott a Salzburg, ráadásul a kapust is levitték, így hat a négy ellen támadhattak. A kettős emberfórból gólt is tudott csinálni a Red Bull, Cullen egalizált 4 perccel a rendes játékidő letelte előtt.

A döntés ismét a túlórára maradt, a vendégek pedig kaptak is egy emberelőnyt, a korong be is jutott a fehérvári kapuba, de minden bizonnyal sípszó után, mert a játékvezetők nem adták meg. A fehérváriak is emberelőnybe kerültek, de nem sikerült dűlőre vinni a dolgot, következhettek a rávezetések.

A remek napot kifogó Bálizs ugyan két próbálkozást is hatástalanított, azonban sem Yellow Horn, sem Sarauer, sem pedig Banham nem talált be, míg a túloldalon Motzko a harmadik kör végén betalált, ezúttal a Salzburg nyert.

Eredmény – EBEL, alapszakasz

Sapa Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg 3-4 (1-2, 1-0, 1-1, 0-0, 0-1) – szétlövésben
Gólszerzők: Magosi (17.), Pozsgai (27.), Benk (45.), illetve Motzko (5.), Roe (9.), Cullen (57.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik