Sport
amerikai-foci(960x640)(1).jpg (amerikai foci, )

Csúcs ez a Brees

Az NFL hétfőre maradt mérkőzésén a hazai pályán játszó New Orleans magabiztosan verte a Miami Dolphinstt (38-17).

A negyedik forduló zárómeccsén a két, addig veretlen alakulat kezdetben kiélezett harcot vívott egymással, de a Szentek a második és harmadik negyedben felőrölték ellenfelüket. A Miami 14-10-es állásnál eladta a labdát, vagy ha a túloldalról nézzük, akkor Jabari Greer levadászta az irányító Tannehill passzát. A támadásból 21-10-re megugrottak a hazaiak.

A harmadik negyedben további hibákra késztetta a New Orleans védelme az irányítót, így a vendégek nem tudtak kibontakozni, míg a hazaiak meg sem álltak 35 pontig. A vége 38-17-lett.

Jól védekeztek a Szentek: Charles Clayt (42, Miami Dolphins) állítja meg éppen Corey White (24, a New Orleans Saints)
Fotó: AFP

Drew Brees, a Saints irányítója beállította saját NFL rekordját: ez volt egyhuzamban a 9. mérkőzése, amin minimum 300 yardot passzolt.

Négy fordulót követően a Saints továbbra is veretlen és vezeti az NFC Southt csoportot, míg a Dolphins 3/1-es győzelem / vereség mutatóval második az AFC East csoportban.

NHL, alapszakasz, eredmények:

St. Louis Rams–San Francisco 49ers 11–35
Buffalo Bills–Baltimore Ravens 23–20
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 17–6
Detroit Lions–Chicago Bears 40–32
Kansas City Chiefs–New York Giants 31–7
Minnesota Vikings–Pittsburgh Steelers* 34–27
Tampa Bay Buccaneers–Arizona Cardinals 10–13
Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 3–37
Houston Texans–Seattle Seahawks 20–23 – h. u.
Tennessee Titans–New York Jets 38–13
Denver Broncos–Philadelphia Eagles 52–20
San Diego Chargers–Dallas Cowboys 30–21
Oakland Raiders–Washington Redskins 14–24
Atlanta Falcons–New England Patriots 23–30
New Orleans Saints–Miami Dolphins 38–17

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.