Sport

Jönnek a világbajnok spanyolok

mocsai-lajos(210x140)(1).jpg (mocsai lajos, )
mocsai-lajos(210x140)(1).jpg (mocsai lajos, )

A magyar férfi-kézilabdaválogatott Debrecenben fogadja a világ legjobb csapatát, míg a nők Szombathelyen vesznek részt rangos nemzetközi tornán az év végi és jövő év eleji világversenyek előtt.

Elkezdődött a hajrá időszaka az Európa-bajnoki és világbajnoki felkészülésben. Jó ezt kimondani, hiszen mindkét nem válogatottja érdekelt a világversenyen, nem mindig volt ez így, az elmúlt években sem.

A Magyar Kézilabda Szövetség hétfőn bő sajtótájékoztatót tartott. Itt jelentették be, hogy a Provident Pénzügyi Zrt. a szervezet platina fokozatú támogatója lett, névadó szponzora is lesz a szombathelyi női tornának. Vetési Iván, a szövetség elnöke viccesen meg is jegyezte, reméli, hogy a frigy „jó ötletnek bizonyul majd”. Szirmák Botond, a cég vezérigazgatója egyébként elmondta, 90 millió forintos támogatást jelent az együttműködés.


A spanyol válogatott januárban nyert világbajnoki címet Barcelonában
Fotó: AFP

Az is kiderült egyébként a tájékoztatón, hogy a válogatottak hivatalos vízszállítója ezentúl a Tiszafüredi Thermál Kft. lesz.

Ami a válogatottakat illeti: a nőknél Hajdu János már a múlt héten találkozott a lányokkal egy rövid tatai összetartásra.

„Nagyon jó érzés volt 5 év után újra találkozni a lányokkal. Remek lesz a szombathelyi torna, mert időben van, és jó ellenfelekkel találkozunk. A cél, hogy a csapat összeálljon a világbajnokságra, ezen fogunk dolgozni, na és persze szeretnénk megnyerni a kupát is” – mondta a kapitány, aki Karl-Erik Böhn helyét vette át a kispadon, a norvég szakember leukémiával küzd, nemrég esett át csontvelő-átültetésen, most kezdődik számára a gyógyulás időszaka.

A norvég csapat egyébként nem a legerősebb lesz, hiszen „csak” a ligaválogatott érkezik Szombathelyre a tornára.
Görbicz Anita, a válogatott csapatkapitánya azt mondta, a héten dől el, tud-e majd játszani a Hypo elleni BL-találkozón, de 30 percet azért edzett a tatai összetartáson. „Bízom benne, hogy ahogyan az Európa-bajnokságon, úgy a világbajnokságon is meglepetést tudunk majd okozni” – mondta Görbe.

A női válogatott programja

Provident Kupa, női felkészülési torna – Szombathely 2013. október 25-27., Aréna Savaria

A program:

Október 25., 17 óra: Magyarország-Norvégia
Október 25., 19 óra: Brazília-Horvátország
Október 26., 13 óra 10 perc: Magyarország-Brazília
Október 26., 15 óra 10 perc: Norvégia-Horvátország
Október 27., 10 óra: Norvégia-Horvátország
Október 27., 12 óra: Magyarország-Horvátország

A világbajnokságot december 6. és 22. között rendezik Szerbiában, a magyar csapat az újvidéki csoportba került.

A mieink mérkőzései a vb-n:

December 7., szombat, 14 óra 45 perc: Magyarország-Csehország
December 9., hétfő: Tunézia-Magyarország
December 10., kedd, 19 óra 15 perc: Magyarország-Ausztrália
December 12., csütörtök, 19 óra 15 perc: Románia-Magyarország
December 13., péntek, 17 óra: Magyarország-Németország

csoportok első négy helyezettje jut a 16 közé.

A férfiválogatott kapitánya nem hazudtolta meg magát, részletesen szólt a csapat előtt álló komoly meccsről.

„Ahogyan régen, úgy most is azt mondom, hogy a legjobb csapatok ellen a legjobbakkal kell felkészülni. A legigényesebb program lehet számunkra a spanyolok elleni mérkőzés. A spanyol válogatott mind játékban, mind a kézilabda felépítésében magasan a világ tetején áll, a játékosok a játék mind a négy fázisában extra teljesítményre képesek, ezt láthatjuk a Veszprémben is. Egy hét összetartás után fogadjuk majd őket a debreceni Főnix-csarnokban.

Egy csoportban szerepelünk majd az Európa-bajnokságon, de nem jelent ez semmit, hogy most összefutunk velük. Lépésről lépésre kell haladnia a magyar válogatottnak, egy új dinamikát, új motivációt és összetartást kell mutatnia a jövőben, hiszen a halálcsoport elnevezésen is túlmutat a mi csoportunk erőssége. Fontos, hogy a 30 év fölöttiek magja kitartson a csapatban, és ismerve őket, ez így is lesz a következő években” – mondta Mocsai Lajos.

A kapitány azt is elmondta, Gulyás Péter visszatér a keretbe, és a napokban találkozik majd Iváncsik Gergővel és Iváncsik Tamással is, hogy meggyőzze őket, újra a válogatottban a helyük. Mocsai szerint erre jó esély van. Sajnálatát fejezte ki viszont a tekintetben, hogy a Paris SG vélhetően kölcsön kívánja adni Császár Gábort, a hírek szerint ráadásul Bretagne-ba, ami sem neki, sem a válogatottnak nem ideális helyzet.

Nagy László, a magyar csapat erőssége azt mondta a tájékoztatón, hogy bár egyik korábbi edzője lett a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, a csapat erőssége semmit sem változott. Ennek ellenére egy jó hangulatú meccsen szeretnék megverni az aktuális világbajnokot.

A férfiválogatott programja

Felkészülési mérkőzés – Debrecen, Főnix-csarnok:

November 2., Magyarország-Spanyolország, 16 óra

Az Európa-bajnokságot 2014. január 12. és 26. között rendezik Dániában. A magyar csapat Aalborgban játszik majd.

A magyar csapat csoportmeccsei:

Január 12., 18 óra 15 perc: Spanyolország-Magyarország
Január 14., 18 óra: Magyarország-Izland
Január 16., 20 óra 15 perc: Magyarország-Norvégia

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, a legjobb 12 közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik