Sport

22 millió forintot kaszált a magyar kártyás

dollár (dollár, )
dollár (dollár, )

A magyar „Heavenwalker” néven kártyázó online zsugás a második helyet szerezte meg a PokerStars WCOOP sorozatának 62-es versenyén, amivel százezer dollárt, azaz 22 millió forintot kaszált.

Vasárnap este ért véget a PokerStars World Championship of Online Poker versenysorozatának 62-es sorszámú eseménye, melyen közel jártunk a győzelemhez. Végül a magyar „Heavenwalker” a második helyet szerezte meg, de így is 22 millió forintnak megfelelő dollárt nyert – írja a Poker.hu.

2 467 játékos nevezett a 700 dolláros Super KnockOut Hold’em tornára a PokerStars online világbajnokságán, a WCOOP-on. A kétnapos verseny első napját a magyar „Heavenwalker” zárta az élen, amikor már csak 35 játékos alkotta a mezőnyt.

Ők természetesen már mind biztos pénznyeremény tudatában folytatták a második napot, ami „Heavenwalker” meneteléséről (is) szólt. A magyar kártyás ugyanis bejutott a kilencfős fináléba, amit az ötödik helyről várhatott.

A türelmes játékának köszönhetően, na meg, hogy két ellenfelével is elbánt rögtön a finálé elején, máris az élre ugrott. Ezt az előnyét megőrizte egészen négy főig is, akik végül alkut kötöttek egymással.

A „Heavenwalker” kapta a legtöbb pénzt, 93 ezer dollárt, míg az ausztrál „ValueFolding” a második legnagyobb összeget, 84 ezer dollárt. Folytatódott tehát a finálé, a párbajba épp ők ketten jutottak be, köztük pedig nagy csata alakult ki a győzelemért.

Sajnos a bajnoki cím már nem jött össze a magyar zsugásnak, az utolsó partiban A-J lapokkal ment allin, ellenfele A-Q-val megadott, és mivel 8-5-J-Q-T lapok érkeztek az asztalra, az ausztrál „ValueFolding” nyerte meg a WCOOP karkötőt.

Heavenwalker” a 93 ezer dollár nyereménye mellé még begyűjtött 21 fejpénzt is, amiért további hétezer dollár járt, így összesen 100 702 dollárt, átszámítva kicsivel több mint 22 millió forintot kaszált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik