Sport

Megszületett az új magyar Guinness-rekord

evezés (evezés, )
evezés (evezés, )

Dr. Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence, Halupa János, Preil Patrik és Vermes Péter 313,664 kilométert tett meg egymást váltva, 24 óra alatt.


24 órán át eveztek a magyarok
Fotó: hunrowing.hu

Mint ismert, a németek által felállított 263 kilométeres csúcsot, a hollandok megdöntötték, de az újabb, 295,2 kilométeres teljesítményüket még nem hitelesítették. Ez egyébként csak utólag derült ki, így a rekordkísérlet előtt egy nappal át kellett szervezni a csapat összetételét, a 3 fős kielboat-legénység helyett egy 6 fős brigád kétpárevezőssel vágott neki a csúcsdöntésnek.

A vállalkozók a Szentendrei-Dunaág alsó szakaszán eveztek szombati hajnali kettőtől 24 órán át, ahol 10 kilométeres köröket tudtak megtenni. Szombat éjjelre aztán a hat magyar sportoló több mint ötven kilométert javított a németek, és csaknem húszat a hollandok rekordján, mostantól 313,664 kilométer a csúcs – igaz a Guiness World Recordsnak még hitelesítenie kell, ami olykor 6 hetet is igénybe vesz.

„Élek, de kicsit pusztult vagyok” – mondta az ötletgazda, a csapat vezetője, Dr. Varga József a megsüvegelendő sportteljesítmény után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik