Sport
szeghalmi krisztina (szeghalmi krisztina, )

Történelmet írt egy erdélyi magyar lány

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2013. 09. 27. 12:45

Szeghalmi Krisztina szerezte az első gólt a román női vízilabda válogatottban.

Még csak 14 éves, de örökre emlékezetes marad számára a hétvége, ugyanis Románia történetének első női vízilabda válogatott meccsén főszerephez jutott. Ő Szeghalmi Krisztina, a marosvásárhelyi Torpi együttesének játékosa.

A román póló férfivonalon erős, a nők még csak szárnyaikat bontogatják. Igazán a már említett Torpi és a nagyváradi Crisul csapata érdemel említést, ők játszották a Román Kupa döntőjét is szombaton, a két csapatból verbuválták össze az első válogatottat.

A nemzeti csapatban Lukits Adrienn (ő a kapus, szintén 14 éves, és Krisztina osztálytársa), Lazsádi Anna és Tóth Johanna személyében még három erdélyi magyar lány kapott szerepet.


Fotó: Facebook

A román csapat végül 9-8-ra győzte le első ellenfelét, Szlovákiát, a marosvásárhelyi uszodasátorban.

„A hétvégére szervezték meg a Román Kupát, amit meg is nyertünk a csapatommal, 13-10-re vertük a Crisul Nagyváradot. A mérkőzések alatt választották ki azokat, akik a válogatott meccsen játszhatnak. Volt két-három edzésünk, és aztán jött a meccs a szlovákok ellen. Nagyon örültem, hogy benne lehetek a válogatottban, és annak is, hogy én szereztem az első gólt” – mondta Szeghalmi Kriszti.

A 14 éves tehetség egyébként két évvel ezelőtt a magyar területi vidék gyermekbajnokságban medencébe szállt, fiúk között. Második lett a góllövőlistán, volt olyan meccs, ahol tíz találatig jutott.

Még az is, lehet, hogy egyszer a magyar felnőtt bajnokságban játszik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.