Sport

Mínusz 38 fokban hódította meg a csúcsot a magyar nő

lesták erzsébet (lesták erzsébet, )
lesták erzsébet (lesták erzsébet, )

Lesták Erzsébet első magyar nőként jutott el a Shisha Pangma központi csúcsára.

Amint arról írtunk, Lesták Erzsébet a héten meghódította a Shisha Pangma központi csúcsát, amely 8012 méter magasan található. Ugyan korábban az terjedt el, hogy a főcsúcsig jutott el (8027 m), ám a 4bakancs.com pénteki cikke szerint ezt az időjárás nem tette lehetővé.


A Shisha Pangma
Fotó: Shutterstock

Lesták a szakportálnak elmondta: egyedüli mászóként a hármas táborból (7400 m) egy nappal az expedíció tagjai után indult a csúcs irányába. Mindez azért történt, mert ő a többiekkel ellentétben a főcsúcsot szerette volna elérni és abban bízott, hogy az idő jobbra fordul. Ez azonban nem következett be, sőt, tovább romlottak a körülmények, így nehéz terepen, hóviharban, mínusz 38 fokban jutott fel a központi csúcsra. A mászás nagyon elhúzódott, hajnali négyre ért csak vissza a hármas táborba.

Lesták Erzsébet oxigén nélkül, első magyar nőként jutott fel a Shisha Pangma központi csúcsára.

Jelenleg 6998 méteren, a kettes és az egyes tábor között van, fokozatosan ereszkedik lefelé, de nagyon el van fáradva, lassabban tud csak haladni, mint tervezte. Körülbelül két nap múlva ér majd le az alaptáborba, ahol fel tudja tölteni majd a lemerülő telefonját és akkor bővebben mesél erről a nem mindennapi kalandról.

A csúcsról

A Shisha Pangma (8027m) a Föld 14. olyan hegycsúcsa, amely 8000 méter fölé magasodik. A Himalája hegységben található, a nepáli határtól néhány kilométerre, Tibet (Kína) déli, középső részén. Ez a terület ma is vitatott a két ország között. Tibeti nevének jelentése: „Tető a füves síkságok fölött”.

Első megmászása 1964. május 2.-án történt és Xü Jing kínai hegymászó nevéhez fűződik. A legtöbben az alsó központi csúcsig „Central peak” (8012 m) mennek, nem a főcsúcsig „Main peak” (8027m), ahová még egy hosszú, éles, kitett gerincen vezet az út.

Az első téli megmászása 2005. január 14-én történt, Piotr Morawski és Simone Moro teljesítményét dicséri.

Az első magyar megmászása 1987-ben volt, amikor 6 magyar mászónak sikerült a központi csúcsra feljutni. 2013. májusában Benedek Zoltán székelyudvarhelyi születésű osztrák állampolgár hegymászónak sikerült feljutni a főcsúcsra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik