Sport
Storcz Botond (storcz botond, )

Storcz Botond mellett szólt a folytonosság

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 09. 26. 14:40

Storcz Botond, az eddigi szövetségi kapitány lett a felnőtt kajak-kenu válogatottak vezetőedzője. Megbízatása a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiáig szól.

A magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint az elnökség elfogadta a múlt héten kinevezett szakmai igazgató, Csabai Edvin javaslatait, így Storcz Botond a felnőttek, Hüttner Csaba pedig az utánpótlás válogatott élén áll majd.

“Fontos, hogy meglegyen a folytonosság a gyorsasági szakág vezetésében – mondta Csabai Edvin. – Bár szakmai koncepcióm szerint a jövőben jóval nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a szabadidős szakágaink fejlesztésére, mint korábban, az azonban tény, hogy a kajak-kenu sportág megítélése elsősorban a versenysportban elért eredményeinktől függ. Ezért a gyorsasági válogatott felkészítését két olyan szakemberre bízom, akik az elmúlt években már bizonyítottak.”

Mint ismert, korábban, a rendkívül sikeres duisburgi világbajnokság után maga Storcz Botond adott hangot nemtetszésének. A kapitány nem értette, miért kell belenyúlni abba a rendszerbe, amely szerinte jól működik. Ezt annak kapcsán mondta, hogy a szövetség kiírt egy szakmai vezetői posztot, amely a tervek szerint a kapitányi tisztséget váltaná. A szakmai vezető aztán Csabai Edvin lett, a szövetségi kapitányi poszt megszűnt, helyette lesznek a vezetőedzők.


Storcz Botond folytathatja a megkezdett munkát
Fotó: MTI

A csütörtöki döntés értelmében Storcz Botond a jövőben kizárólag a felnőtt keret felkészülését felügyeli, az U23-as válogatott irányítása az ifjúsági csapat mellett az utánpótlás vezetőedző, vagyis Hüttner Csaba feladata lesz. Az utánpótlás vezetőedző felügyelete mellett a serdülő-, kölyök regionális- és országos korosztályos válogatottak vezetéséért mostantól külön alaputánpótlás koordinátor, Csamangó Attila felelhet majd. A maratoni szakág élére pedig külön vezetőedzői státuszba kerül Weisz Róbert, aki a parakenu szakág vezetői tevékenységét is folytatja, valamint továbbra is részt vesz a versenyrendszer kialakításának irányításában.

A három vezetőedző, az alaputánpótlás koordinátor és a két gyorsasági vezetőedzőt segítő, elsősorban adminisztratív feladatokat ellátó koordinátor a versenysporttal, az újonnan felálló szakmai csapat többi tagja pedig sportágfejlesztéssel, szakemberképzéssel, valamint a szabadidős szakágak menedzselésével foglalkozik majd. A sportág szakmai alelnöke, Schmidt Gábor szerint az új rendszer alkalmas arra, hogy az eddiginél innovatívabb és korszerűbb legyen az MKKSZ szakmai munkája.

A szakmai csapat Csabai Edvin irányításával október végén terjeszti az elnökség elé a kajak-kenu sportág sportszakmai programját a riói olimpiáig, valamint a 2014-es szezon felkészülési programját és versenynaptárát is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.