Sport

Így zajlott Tarics Sándor köszöntése

Tarics Sándor (tarics sándor, brad gilbert, kemény dénes, szabó bence, )
Tarics Sándor (tarics sándor, brad gilbert, kemény dénes, szabó bence, )

Többek között Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte levélben Tarics Sándort, az 1936-ban olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott játékosát, aki hétfőn töltötte be 100. életévét.

A német sportdiplomata, a NOB újonnan megválasztott vezetője – a Magyar Olimpiai Bizottság beszámolója szerint – mind a maga, mind a NOB nevében tisztelettel és meghatódva kívánt nagyon boldog születésnapot az 1949 óta San Franciscóban élő ünnepeltnek.

„Ön a kiválóság példaképe, minden egyes vállalkozásában, amibe belekezdett, a vízilabdában elért olimpiai bajnoki címétől kezdve a számos képességén át, mint építész, mérnök és feltaláló. Köszönöm Önnek, hogy az olimpiai mozgalmat lelkesíti, ösztönzi” – idézte Bach levelét a MOB honlapja.

Magyarország büszkesége Tarics Sándor
Fotó: MTI

A jeles napon, hétfőn a világ legidősebb olimpiai bajnokát Amerikában köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a hazai vízilabda-szövetség (MVLSZ), valamint levélben Orbán Viktor miniszterelnök. A kaliforniai otthonától alig néhány száz méterre rendezett családias hangulatú ünnepségen Szabó Bence MOB-főtitkár olvasta fel a kormányfő sorait.

„Tarics Sándor ez alatt a 100 év alatt más csúcsokat is meghódított: az olimpián, az építészetben lenyűgözte a világot. A magyar leleményesség példájaként megtalálta és kihasználta azokat a lehetőségeket, amiket mások észre sem vettek. Jobbkezesként bal kézzel dobott góljai ugyanúgy döntő fontosságúak voltak, mint az az ötlete, amellyel épületek százainak és emberek tízezreinek óvta meg épségét a földrengések alatt” – írta Orbán Viktor

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szintén levélben köszöntötte Tarics Sándort, Kemény Dénes az MVLSZ elnökeként pedig helyszíni köszöntőjében azt emelte ki: büszkeségre ad okot, hogy magyar a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

„Sokak számára talán meglepetés, hogy egy olyan kis nemzet, mint a magyar tudhatja magáénak a legidősebb olimpiai bajnokot a földön. Az már kevésbé meglepő, hogy vízilabdázó, mert minden negyedik magyar olimpiai bajnok pólós” – tette hozzá a válogatott szakvezetőjeként korábban három olimpiai bajnoki címet begyűjtött.

Sanyi bácsi a “ceremóniát” követően elmondta, nagyon örül, hogy ilyen jó hangulat alakult ki a köszöntésén.

„Sokkal jobb volt, mint ahogy gondoltam. Nagyon sokan jöttek jó barátok, nagyon jó a hangulat, mindenki mindenkit szeret, békesség és szeretet van, így kell élni!” – mondta az ünnepelt

Videó – Jól érezték magukat a jelenlévők

Ajánlott videó

Olvasói sztorik