Sport

Lőrincz kiesett, Deák Bárdos a bronzért csatázik

Lőrincz Tamás (lőrincz tamás, )
Lőrincz Tamás (lőrincz tamás, )

A hatszoros világbajnoki második Deák Bárdos Mihály az elődöntőben kikapott, így a bronzéremért léphet majd szőnyegre a kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában, míg az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás a negyeddöntőben vereséget szenvedett és kiesett a 66 kg-osok között a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás könnyed birkózással megnyerte első mérkőzését és bejutott a nyolcaddöntőbe a kötöttfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. Az idén még veretlen Európa-bajnok ceglédi versenyzőre a norvég Marius Thommesen várt nyitásként, aki előzetesen nem tűnt verhetetlennek, s a szőnyegen gyorsan kijött a különbség a két sportoló között. Lőrincz Tamás 10 másodperc után ugyanis összefogta és nagy ívben eldobta riválisát, ezzel 3-0-ra vezetett. A folytatásban a magyar birkózó egy rövid ideig törekedett a gyors befejezésre, ám a rendkívül passzív ellenfele egy intéssel, s egy kivédekezett térdelőhelyzettel átvészelte a menetet.

A norvég a szünet után is túlélésre játszott, s meg is kapta második intését (4-0), majd a térdelőből Lőrincz szépen kiemelte és megdobta őt. Thommesen a hasára esett, így egy pontot ért az akció (5-0), ám ezzel csak azt érte el, hogy végigmenjen a találkozó, vereségén nem változtathatott. Lőrincz Tamás a folytatásban az iráni Afsin Biabangarddal találkozott.

A meccset nagy iramban kezdte Lőrincz, riválisa látványosan csak a fogásbontással, kizárással foglalkozott. Egy perc után a mérkőzésvezető előbb figyelmeztette, majd fél perccel később intette az iránit, a térdelőhelyzetből azonban a magyar nem tudott pontot csinálni, miután ellenfele a kiemelést követően kicsúszott a kezei közül.

A szakasz így 0-0-lal ért véget, Biabangard azonban a szünet után sem lett aktívabb, ezért a meccs negyedik percének végén ismét megintették. Lőrincz így 1-0-ás előnybe került, majd térdelésből szépen kidobta ellenfelét a szőnyegről, aki ugyan a hasára érkezett, ám a magyar 2-0-ás előnye jelentősnek tűnt, mivel az iráni birkózó látványosan elfáradt, s veszélytelen volt. Akcióra már nem is maradt ereje Biabangardnak, Lőrincz pedig bejutott a negyeddöntőbe, ahol az azeri Haszan Alijev várt rá.

A meccset a ceglédi sportoló kezdte jobban, legalábbis ő tudott ellenfele karja alá többször benyúlni, Alijev pedig nagyon passzív volt. Egy perc után az azerit figyelmeztette is a bíró, majd fél perccel később ugyan Lőrinczet is, az intést azonban az azeri kapta 2:15 percnél. A térdelőhelyzetből Lőrincz szépen összefogta riválisát, s ki is emelte, ám a nagy ívű dobásába Alijev belefogott, s a hátára eső Lőrinczre zuhant. A bírák két pontot ítéltek az azeri birkózónak, amit a magyar sarok vitatott, az óvást azonban elutasították, így Lőrincz 3-0-ás hátránnyal ment a szünetre.

A folytatásban nagyon hajtott a magyar birkózó, ám megint hibázott, rossz indításával tulajdonképpen magára húzta Alijevet, aki így mögé került. A hátrány ezzel öt pontra nőtt, kevéssel később viszont Alijevet ismét intették. Több mint másfél perc volt még hátra, a magyar pedig ment előre, mert tudta, ha ellenfelét újraintik az már leléptetést ér. Az óriási iramban Alijev egyre jobban fáradt, s az utolsó percben már nagyon passzívnak tűnt, az intés azonban nem jött. Két másodperccel a vége előtt aztán az azeri kilépett a szőnyegről, amit a mérkőzésvezető menekülésnek minősített és intést kért, a két oldalbíró azonban nem adta ezt meg, ami Lőrincz vereségét jelentette.

“Nem értem, a mérkőzésvezető megadta, egyértelműen menekült az azeri” – mondta feldúltan Struhács György szövetségi kapitány, aki percekig vitatkozott a zsűrivel a szőnyegen, hiába.

Lőrincz ráadásul a vigaszágon sem folytathatja, miután a Alijev az elődöntőben kikapott.


Lőrincz Tamás nem sok esélyt adott első ellenfelének
Fotó: MTI

A hatszoros világbajnoki ezüstérmes Deák Bárdos Mihály magabiztos győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé a kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában.

A magyar csapat korelnöke, a 38 éves diósgyőri nehézsúlyú a bolgár Miloslav Metodijev ellen lépett szőnyegre első mérkőzésén. A találkozó nagyon kemény fogáskereséssel kezdődött, melyben a magyar versenyző tűnt jobbnak. Metodijev leginkább Deák Bárdos kezének kizárásával volt elfoglalva, s elég sokat szabálytalankodott. A mérkőzésvezető hamar megunta a bolgár produkcióját, s még másfél perc sem tel el, amikor megintette. A térdelőhelyzetbe küldött Metodijev ezek után folyamatosan elugrált a parterből, s a sokadik figyelmeztetést követően újabb intést kapott, ami már 2-0-ás hazai előnyt jelentett. A büntetés után újra térdelnie kellett Deák Bárdos riválisának, akit ekkor már össze tudott fogni a közönség által hajtott diósgyőri birkózó, s szépen pörgetett (3-0), ám riválisa kicsúszott a kezei közül, megkontrázta az akciót, és mögé kerüléssel szépített (3-1). A szünet után Deák Bárdos tovább űzte, fárasztotta riválisát, akit a második szakasz közepén harmadjára is megintettek, ami a leléptetését jelentette. A magyar birkózó az elődöntőért a dominikai Ramon Garcia Garciával csapott össze.

Deák Bárdos a Ramon Garcia Garcia elleni meccsének elején alaposan ráijesztett a Papp László Sportaréna nézőseregére. A dominikai ugyanis villámgyorsan mögé került, majd megdobta őt, így Deák Bárdos 5-0-ás hátrányba került. Az ijesztő kezdés után gyorsan összekapta magát a diósgyőri sportoló, másfél percnél szépen került ellenfele mögé, amit vitattak ugyan a dominikaiak, ám az óvást elutasították, így 3-5 volt ekkor az állás. A szünetre aztán már 5-5-tel mentek a felek egy újabb magyar mögé kerülésnek köszönhetően. A pihenő után Garcia Garcia ismét meg akarta lepni ellenfelét, ám dobás helyett tulajdonképpen magára rántotta Deák Bárdost, aki néhány másodperc után tusolta őt.

A következő találkozó nem indult jól, Nabi gyorsan kiléptette a magyart, s 1-0-ás előnyhöz jutott, a folytatásban pedig kemény állóharc folyt a szőnyegen, akciót viszont egyik fél sem csinált.

A szünet után Nabi tűnt agilisabbnak, s a szakasz első percének végén nagy erőkkel terelte riválisát a szőnyeg széléhez. Deák Bárdos ekkor összefogott, ám dobási kísérletébe belekontrázott az észt, aki három pontot, majd a rossz magyar óvás után még egyet kapott ezért. A folytatásban a magyar csapat korelnökének már nem maradt ereje, még egyszer ki is lépett, így végül 6-0-ás vereséget szenvedett.

“Nagyon zártan védekezett Nabi, egyszerűen nem tudtam alárakni a karomat. Nagy esélyem volt, de el kell ezt felejteni, s menni kell a bronzért” – mondta Deák Bárdos Mihály.

A versenynap korábbi szakaszában Korpási Bálint kikapott a 74 kg-osok selejtezőjében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik