Sport

Világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor és Kiss Balázs

lőrincz viktor (lőrincz viktor, )
lőrincz viktor (lőrincz viktor, )

Lőrincz Viktor és Kiss Balázs is harmadik lett a kötöttfogásúak 84 illetve 96 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.

A tavalyi Európa-bajnoki harmadik Lőrincz a vesztes nyolcaddöntője után a vigaszágon két szép győzelmet aratva jutott a helyosztóig, melyben a meglepetésre elődöntőig jutott finn Rami Hietaniemi várt rá.

Így örült Lőrincz
Fotó: MTI

Előzetesen Struhács György szakágvezető nem akart jóslásokba bocsátkozni, annyit jegyzett csak meg, hogy Lőrincz nem esélytelenként lép majd szőnyegre.

A találkozót mindkét birkózó nagy iramban kezdte, ám igazán megfogni sem tudták egymást az első percben. A mérkőzésvezető ekkor Lőrinczet ítélte meg aktívabbnak, így a finnt figyelmeztette, s neki kellett volna váltani, ám nem tudott, 2:20 percnél meg is kapta intését, mely után Lőrincz állásból akarta tovább folytatnia küzdelmet és fárasztani tovább ellenfelét. A fogáskeresés folytatódott, az eredmény pedig a szünetig nem változott.

Az első menetben vitt taktika a második elején gyorsan kifizetődött, a finn ugyanis nem változtatott harcmodorán, s gyorsan megkapta második intését is, ami már 1-0-ás magyar vezetést eredményezett.

Külső szemlélő számára nem tűnt úgy, hogy változott volna a meccs képe a folytatásban, mégis, egy perccel a vége előtt a magyart intették. A finn térdelést kért, majd kisebb huzavona után összefogta Lőrinczet, ám sokáig meg sem tudta mozdítani, majd ugyan kiemelte, ám dobása közben a magyar lefordult a fogásról, s a finn mögé került, ami egy pontot ért. Fél perc volt már csak hátra, s érezni lehetett, hogy Hietaniemi már minden erejét elfogyasztotta.

Lőrincz végül simán megőrizte előnyét, s pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva, megszerezte a bronzérmet.

“Az azeri elleni vesztes meccs után nagyon csalódott voltam, de sikerült túltennem magam rajta, s az edzőimmel megbeszéltük, hogy mit kell tennem a folytatásban, ezután pedig minden ellenfelemre sikerült ráerőltetnem az akaratomat” – mondta a meccse után Lőrincz Viktor. “Nagyon boldog vagyok, köszönöm a biztatást. Ezért érdemes csinálni ezt a sportágat. Az ünnepléssel még várok, holnap megnézem a testvéremet, Tamást, aki szerintem végig veri a világot.”

Eredmények – Birkózó-világbajnokság, kötöttfogás, 84 kg

1/16 közé jutásért:
Lőrincz Viktor – Hanssel Argel Salvador Mejia (mexikói) 7-0

Nyolcaddöntő:
Shaman Tahmasebi (iráni) – Lőrincz Viktor 5-0

Vigaszág:
Lőrincz Viktor – Eugen Ponomarschuk (német) 3-0 (2-0, 1-0)
Lőrincz Viktor – Giorgij Csirekidze (grúz) 7-0 (5-0, 2-0)

Bronzmeccs:
Lőrincz Viktor – Rami Hietaniemi (finn) 2-0 (2-0, 0-0)

Kiss a nemzeti zászlóval
Fotó: MTI

Kiss Balázs, a 2009-es vb-győztes magyar versenyző délután kiváló birkózással jutott el az elődöntőig, ott azonban az örmény Artur Alekszanjan ellen nem volt esélye.

A BVSC versenyzője veresége után nem volt szomorú, s ígérte, a helyosztóra felszívja magát.

Kiss – a nála közel egy fejjel magasabb – iráni Mahdi Alijarifejizabadi elleni meccse kis kakaskodással kezdődött, majd parázs állóharccal folytatódott. Az iráni fejelt, ütött, mindent bevetett a magyar ellen, a mérkőzésvezető pedig őt figyelmeztette egy perc után. Tíz másodperccel később aztán Kiss került előnybe egy kitolás után (1-0). A folytatásban is iszonyatos küzdelmet láthatott a Papp László Sportaréna, az eredmény viszont a szünetig nem változott.

A pihenő nem hozott változást, a felek ugyanúgy hajtották egymást a folytatásban mint korábban. A birkózás nem volt szép, különösen az iráni használta sokat a fejét, ütött, nyakra fogott, de csak az ötödik perc elejéig tudta feltartóztatni Kiss Balázst, aki ekkor gyönyörűen fogta össze ellenfele derekát és kidobta a szőnyegről. A három pont járt, ráadásul a rossz – kissé érthetetlen – iráni óvás miatt még egy, így az előny 5 pontosra nőtt.

Kiss fejét az akció után be kellett kötni, de a géz sem zavarta meg, a hajrában is kiválóan birkózott, riválisának nem adott esélyt, s 5-0-ra megnyerte az éremcsatát, mely után percekig ünnepelt a szőnyegen, a több ezres publikum pedig óriási hangerővel éltette.

“Nagyon örülök ennek az éremnek, s azt hiszem, megérdemeltem. Az örmény ugyan ma jobb volt nálam, de azt hiszem, helyem van a dobogón” – nyilatkozta a találkozó után Kiss Balázs, akinek a nap végére a fejét, a nyakát is nagy sebek borították. “Vadállatias meccs volt ez tény, de nekem éppen az ilyen birkózás az erősségem. Az egyik barátom mondja mindig találóan, hogy én gyötröm az ellenfeleimet, s ez ma is így volt. Köszönöm a közönségnek, boldog vagyok, hogy ilyen sokan kijöttek erre a vb-re”

“Azt hiszem két nap után három érem, az nem semmi, ráadásul holnap sem leszünk esélytelenek” – mondta Struhács György szövetségi kapitány. “Ma nagyon jó napot zártunk, mindenkit megvertünk, akit meg lehetett.”

Lőrincz és Kiss a magyar csapat ötödik illetve hatodik dobogós helyét szerezte meg ezen a vb-n. Kedden Veréb István állhatott fel a dobogó legalsó fokára a szabadfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában, míg csütörtökön Sastin Marianna (59 kg) világbajnoki címet szerzettBarka Emese (55 kg) pedig harmadik lett. Pénteken aztán a kötöttfogású Módos Péter lett bronzérmes az 55 kilogrammosok között.

Eredmények – Birkózó-világbajnokság, kötöttfogás, 96 kg

1/16 közé jutásért:
Kiss Balázs – Yasmany Daniel Cabrera (kubai) 4-0-nál megkapta a 3. intését is a kubai, ezért leléptették

Nyolcaddöntő:
Kiss Balázs – Lengyel Dávid (szlovákiai) 7-0

Negyeddöntő:
Kiss Balázs – Cenk Ildem (török) 3-0 (2-0, 1-0)

Elődöntő:
Artur Aleksanyan (örmény) – Kiss Balázs 9-1

Bronzmeccs:
Kiss Balázs – Mahdi Alijarifejizabadi (iráni) 5-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik