Sport

Michelisznek két ezreden múlt az űridő

Michelisz-Norbert(210x140)(1).jpg (michelisz norbert, )
Michelisz-Norbert(210x140)(1).jpg (michelisz norbert, )

A túraautó-vb Suzukai Nagydíján a Zengő Motorsport versenyzője szerezte meg az első rajtkockát.

Japánban, egy japán autóval, de magyar pilóta volt a leggyorsabb. A tavalyi szezon privát világbajnoka, Michelisz Norbert ugyanis elképesztő köröket futott.

Az időmérő első szakaszában még “csak” a második helyre volt elég az ideje ezen a rövid pályán – bőven egy perc alatt teljesítik a távot a pilóták -, de nyilván nem akarta kihajtani Michelisz a Civic lelkét.


Nagyon jól eltalálták a beállításokat
Fotó: MTI

A Q2-ben aztán igazán odapakolt a többieknek, akik csak messziről figyelték, mit is csinál a narancs-fekete autóval. Végül 52.886 másodperccel szerezte meg a pole pozíciót, megelőzve a gyári Hondákat és a Chevrolet-ket. Ami pedig a legnagyobb teljesítmény, Michelsz egy ezreddel maradt csak le a korábbi pályacsúcstól, kettővel pedig hogy meg is javítsa azt.

“Az volt a célom, amikor megkezdtük a Q2-t, hogy egy hiba nélküli kört összerakjak és ez sikerült is. Nagyon köszönöm mindenkinek, az autó ma fantasztikus volt, minden versenyző ilyen autót szeretne, amikor a nap elején beül a volán mögé” – mondta a magyar pilóta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik