Sport

A 13-as szám szerencsét hozott a Veszprémnek

MKB Veszprém (mkb veszprém, )
MKB Veszprém (mkb veszprém, )

A férfikézilabda Bajnokok Ligája nyitómeccsen az MKB Veszprém 13 góllal, 28-15-re legyőzte a Szenpétervár együttesét.

Egyértelműen a magyar alakulat volt a találkozó esélyese, hiszen nyáron a Veszprém rendkívül megerősödött, érkezett egy igazi vezéregyéniség is Momir Ilic személyében, aki Oroszországban is a hátán vitte a csapatot. 

A Szanktpetyerburg az előző idényben csoportjában utolsó lett, tíz mérkőzésből mindössze egyet húztak be, így nem is volt csoda, hogy a Veszprém végül 13-at számolt a hazaiakra.

A találkozó elején egyébként még nem tudott meglépni a veszprémi együttes, de szépen lassan átvették az irányítást, az elfáradó oroszok pedig nem tudták tartani a lépést, így a szünetre már öttel meglógtak a vendégek.

A második felvonásban aztán kinyílt a gólzsák, egyre nagyobb lett a különbség, végül 28-15-re megnyerte első meccsét az MKB Veszprém.

A következő fordulóban igazi erőpróba vár Nagy Lászlóékra, hiszen a csoportgyőzelemre esélyes Rhein-Neckar Löwennel kell meccselniük.

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 1. forduló

Szanktpetyerburg – MKB Veszprém 15-28 (7-12)

Győzelemmel kezdett a Veszprém, de kell csiszolni a játékon.

2. FÉLIDŐ

56-60. PERC: Jamali lövi az újabb magyar gólt, az oroszok pedig minden találatnak úgy örülnek, mintha ők vezetnének. Kiseljov ünnepelhetett, így kicsit közelebb kerültek a hazaiak (15-26). Egy profi figura után Ilic saját maga nyolcadik gólját jegyezte (15-27). Jamalié az utolsó szó, 15-28, ez a vége.

51-55. PERC: Ugalde a lécet lőtte telibe, majd Jamalinak vágtak oda egyet, így hetest kapott a Veszprém, amit Iváncsik Tamás kihagyott: a felső lécről jött le a labda. A hazaiak megrázták magukat, gyorsan kétszer is mattolták Alilovicot (13-25).

46-50. PERC: Magyar emberelőnnyel kezdődött ez az etap. Ugalde ejtése a felső lécről jött le. A sarokból találtak be az oroszok, majd szinte azonnal visszaállította a különbséget Jamali, Iváncsik Tamás pedig növelte is azt (11-25).

41-45. PERC: Emberelőnyben szépen védekezett a Veszprém, majd meg gyors indítás után Sulic vette be az oroszok kapuját, később Ilic passzolt neki bravúrral, így duplázott (10-21). Tizenegy gólos előnyben időt kértek a vendégek. Jamali nagyon bevarrta, így ő sem maradt gól nélkül, ahogy Ugalda sem (10-23).

36-40. PERC: Bravúros adogatás végén Chema próbált lőni, de szabálytalankodtak ellene. A hetest Ilic bevarrta (8-18). Na azért az oroszok is tudnak gólt szereznie, Poljakov volt eredményes hét perc után (9-18).

31-35. PERC: Megy a meccs. Nagy László be is húzta a rövidbe a labdát (7-13). Kuzmin szinte az alapvonalról talált be, majd Ilic kétszer is betalált átlövésből (8-15). Chema lövése kijött a kapusról, de Ilic gyorsan eszmélt, pár pillanat múlva Sulic is a hálóba talált (8-17) Öt perc alatt ötöt lőtt a Veszprém.

Öt góllal vezet a szünetben az MKB Veszprém. Várjuk a folytatást.

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Kettős emberelőnybe került a Veszprém. Ezt Nagy László használta ki először (6-11), majd amikor már csak eggyel voltak kevesebben az oroszok Ilic értékesített egy hetest (6-12). A hajrában Alilovic kifogott még egy hetest, e Nasyrové a csattanó, 7-12.

21-25. PERC: Nagy László is beköszönt, kapust is cseréltek az oroszok (6-9). Remek, Alilovic hetest fogott, méghozzá nagyszerűen, majd Chema lövi meg a tizedik (6-10).

16-20. PERC: Nagy László kiállítása után nem tört meg a magyar együttes, hanem gyorsan dobtak két gólt a fiúk, így már négy van közte (4-8). Pyshkin beállóból volt eredményes, talán ezt beszélték meg az időkérés alatt az oroszok (5-8). Nasirov most emberelőnyből talált be (6-8).

11-15. PERC: Gulyás Péter harmadszor volt eredményes Nagy László remek passzából (3-5). Novoselov csent el egy labdát, a ziccert pedig bevágta (4-5), majd Chema állította vissza a kétgólos különbséget.

6-10. PERC: Gulyás maradt szemben a kapussal és nem hibázott (1-2), majd nem sokkal később megint gólt szereztek a hazaiak (2-2), de két támadásból azonnal két találat született, egyenlő elosztásban (3-3). Vujin szépen helyezte a hálóba a labdát, szerencsére így megint a Veszprémnél az előny (3-4).

1-5. PERC: Elkezdődött a találkozó. Ami az esélyeket illeti, az egyik fogadóirodánál nem tehetünk a Veszprém győzelmére, annyira biztos a siker, míg a hazaiak esetleges győzelme húszszoros pénzt fizet. Ilic hetesével szerzett vezetést a magyar együttes (0-1). Poljakov lőtte be a kipattanót, így egalizáltak az oroszok.

Nincs túl sok néző az arénában. Most zajlik a csapatok bemutatása.

Előzetes: Csütörtök este megkezdődnek a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmei: az A csoportban a Veszprém és a Szentpétervár találkozója nyitja a sorozatot.

A magyar bajnok nem titkolja szándékát, győzni akar Oroszországban és ez abszolút hozható meccs, mivel a két együttes között nem kicsi a különbség tudásban és a keret hosszában sem. A Szanktpetyerburg az előző BL-idényben csoportjában utolsó lett, mivel tíz meccsből csupán egyet nyert meg, és a gólkülönbsége mínusz 93 volt.

Ezzel szemben a veszprémiek tavasszal negyeddöntőt játszottak – a német Kiel állította meg őket – és azóta tovább erősödött a csapat.

Az oroszországi túra után, a második körben már igazi rangadó vár a Veszprémre, amikor – szeptember 29-én – fogadja a német Rhein-Neckar Löwent. Ez a találkozó a csoportelsőség szempontjából is döntő lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik