Sport

Birkózó-vb: csütörtökön biztos lesz magyar érem

sastin marianna (sastin marianna, )
sastin marianna (sastin marianna, )

Sastin Marianna bejutott az 59 kilogrammosok kategóriájának fináléjába, míg Barka Emese a bronzéremért léphet szőnyegre az 55 kilósok súlycsoportjában a budapesti birkózó-világbajnokság negyedik versenynapján.

Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes Barka Emese a nyolcaddöntőben pillanatok alatt levitte új-zélandi riválisát, azonban óvatosan kezdett a török Bediha Gun ellen. A magyar riválisa az első másfél percben folyamatosan lábra támadott, igaz, ezek az akciókísérletek inkább tűntek egy idő után menekülésnek, semmint levitelre törő kísérleteknek, s ezt a mérkőzésvezető is így gondolhatta, mert többször figyelmeztette passzivitásért a törököt.

Barka aztán riválisát másfél perc után a szőnyegre csavarta és mögé került (2-0), majd a szakasz utolsó percének hajrájában ismét levitte Gunt (4-0), s kétszer bebillentette (8-0), így technikai tussal nyert. Az elődöntőben a Vasas versenyzőjére a Európa-bajnok svéd Sofia Mattsson várt: már a szünet előtt 4-0-ra meglépett a svéd, aki a folytatásban elérte a technikai tushoz szükséges különbséget (0-8), így készülhet a döntőre, míg Barka Emese a 19 órakor kezdődő bronzmérkőzésre.

Barka is éremért megy
Fotó: MTI/EPA

A két világbajnoki ezüstérme közül az elsőt 2005-ben, éppen a Papp László Sportarénában rendezett vb-n megszerző Sastin Mariannát a lelkes publikum, közte a saját, mintegy 20 fős szurkolótáborának hangorkánja kísérte szőnyegre a tavalyi vb-harmadik Munkhtuya Tungalag ellen.

A mongol birkózó talán a hangzavartól zavarodott meg, mert alig kezdődött el a mérkőzés, Sastin szép gáncsa után már a szőnyegen hasalt, s 2-0-ás hátrányba került. Ezt követően egy percig folyt az álló birkózás, a magyar sportoló szépen védte ellenfele berántási kísérleteit, majd újra villant, lecsavarta Tungalagot, s átfordította. Sastin ugyan nem tudta tusolni ellenfelét, de már 6-0-ra vezetett, majd néhány másodperccel később egy szép lábfelszedést követően kitessékelte a szőnyegről a mongolt (7-0), így nyert.

Az elődöntőben Sastin Mariannára a japán Ito Ajaka várt: néhány másodperc után kiválón nyúlt be ellenfele jobb karja alá bal kezével, majd a jobbal Ito tarkója mögött összefogott, kevéssel később pedig gyönyörűen csavarta le a szőnyegre az ázsiai birkózót, aki egyből oldalára dőlt. Sastin kiváló pozícióban volt, s azonnal tusra ment, a japán pedig nem tudott ellenállni: a meccs 47. másodpercében hídból a hátára rogyott, így a találkozó véget ért.

“Nagyon boldog és magabiztos vagyok. Bárki jöhet, szétverem, persze csak képletesen” – mondta boldogan Sastin Marianna, aki a várhatóan 19.45 körül kezdődő fináléban a bolgár Tajbe Juszeinnel találkozik.

Sajnos a harmadik magyar induló, Sándor Klaudia hamar búcsúzott: 63 kg-ban pontozással kikapott a brazil Lais Oliveira ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik