Sport

Babos 5-0-ról kapott ki

Nem jutott egyesben a legjobb nyolc közé az 500000 dolláros Guangzhou Openen, miután vereséget szenvedett a kínai Cseng Csie ellen.

Babos Tímea az első fodulóban a 7. helyen kiemelt Varvara Lepchenkót verte. Majd a legjobb 16 között világranglista 105. helyén álló magyar játékos az első szettben 22 perc után már 5:0-ra vezetett Cseng Csie ellen.

A jóval rutinosabb, párosban kétszeres Grand Slam-győztes Cseng később szisztematikus játékkal visszajött a meccsbe, míg Babos adogatóként és fogadóként is elvesztette a ritmust és a hazai játékos 32 perc alatt fordított.

A második játszma sem nélkülözte az izgalmakat, Timi ugyan megnyerte első adogatójátékát, de utána négy bréklabdából egyet sem tudott kihasználna. A 2:0-s vezetés helyett 1:1-ről folytatódott a meccs, Cseng pedig újra fölénybe került… A fordulatos játszmában később 5:4-re fordított Babos, majd 6-6-ig egymás szerváit elvéve meneteltek, de a rövidítésben újra Cseng volt a jobb.

A magyar játékos nem sokkal később párosban vigasztalódhatott, partnerével, a fehérorosz Olga Govorcovával egy kazah, kínai kettőst győzött le. Érdekesség, hogy az ellenfél egyik játékosa az a Svedova volt, akivel a múlt héten Taskentben nyert tornát – Govorcováék ellen.

GUANGZHOU OPEN (500000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, 2. FORDULÓ

Cseng Csie (kínai)-Babos Tímea 7:5, 7:6 (7-1)

páros, 1. forduló (nyolcaddöntő):
Babos, Govorcova (magyar, fehérorosz, 4.)-Svedova, Csang (kazah, kínai) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik