Sport

Hoppá: az éremesélyes Ligeti simán kiesett

Ligeti Dániel (ligeti dániel, )
Ligeti Dániel (ligeti dániel, )

Veréb István kikapott a nyolcaddöntőben, Ligeti Dániel pedig kiesett a legjobb 16 között a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság keddi napján.

A szombathelyi Veréb a venezuelai Jose Diaz Robertti ellen mutatkozott be, s a vártnál sokkal nehezebb meccsre kényszerült. A magyar birkózó az összecsapás elején még nagyon tompa volt, riválisa néhány másodperc után a földre vitte (0-2), de gyorsan fordítani tudott a magyar birkózó. Ezt követően ismét Roberttinek állt a zászló, majd az utolsó percekben, 7-6-os vezetésénél nem akart csinálni semmit, így a harmadik intését is megkapta, ezzel leléptették.

A nyolcaddöntőben aztán a legutóbb ezüstérmes ukrán Ibragim Aldatovval kellett farkasszemet néznie. Aldatov nagyon stabilan birkózott, Veréb valamennyi támadását védte, lábfogásaiból kicsúszott, neki viszont az első három percben egyszer sikerült Veréb mögé kerülnie, így 2-0-ra vezetett a szünetben. A magyar sportoló a második szakaszban is ment előre, de nem találta Aldatov védekezésének ellenszerét, ráadásul az ukrán ismét a földre vitte, majd megpörgette, így Veréb 6-0-ra kikapott.

“Februárban simán vertem, most viszont tudta, mit fogok csinálni, nagyon jól védekezett, én pedig nem tudtam kivédeni az ő akcióit. Azért remélem, a vigaszágon folytathatom” – mondta Veréb István.

Ligeti második meccsét elveszítette
Fotó: MTI

Ezzel egyidőben az Európa-bajnoki ezüst-, és bronzérmes Ligetit szólították szőnyegre – villámgyőzelme után – a kínai Teng Csi-vej ellen. A meccs első három perce kevés eseményt tartogatott, a szombathelyi versenyző egy szép lábfelszedés után 2-0-ás előnyt harcolt ki. A második menet előtt nem tűnt idegesnek a magyar sarok, kívülről úgy látszott, Ligeti kézben tartja a mérkőzést, a folytatás azonban nem várt fordulatot hozott.

A nagydarab kínai előbb szépen kontrázott meg egy elkapkodott lábra támadást, ezzel egyenlített, majd kiléptette Ligetit (2-3). A 24 éves hazai sportoló fáradni látszott és tanácstalannak tűnt, a folytatásban pedig hiába próbált meg bármit, a kínai csinált akciókat, így végül simán 7-2-re nyert.

Ligeti már a vigaszágban sem bízhat, miután kínai legyőzője a nyolc között simán kikapott az egy súlycsoporttal lejjebb olimpiai és világbajnok orosz Hadzsimurat Gacalovtól.

Molnár Józsefnek (60 kg) sem jött össze a vigaszág, miután az őt felülmúló fehérorosz a következő körben kikapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik