Sport

Élete egyik legnagyobb sikerét aratta a magyar teniszező

Fucsovics Márton (fucsovics márton, )
Fucsovics Márton (fucsovics márton, )

Fucsovics Márton nem elég, hogy magasabban jegyzett riválist győzött le Metzben, de karrierje során először nyert főtáblás mérkőzést egy ATP-tornán.

Fucsovics Márton meglepetésre két szettben legyőzte a hetedik helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Jeremy Chardyt a 467 800 euró (140 millió forint) összdíjazású, metzi fedettpályás férfi tenisztorna első fordulójában.

A viadal honlapja szerint a világranglistán 239. magyar játékos – aki a selejtezőből jutott fel a 32-es főtáblára – először 3-2-es vezetésénél vette el a francia adogatását. Ellenfele 200 hellyel megelőzi a rangsorban, de volt már 25. is. A 21 éves magyar remekül tartotta előnyét, és fél óra alatt besöpörte a nyitószettet.

A folytatásban a nyíregyházi teniszező 1-1-nél brékelte 26 esztendős ellenfelét, az 3-3-nál utolérte, majd Fucsovicsnak volt bréklabdája 5-5-nél, de nem tudta kihasználni. A játszmát lezáró rövidítésben végig a magyar vezetett, végül 7-5-re hozta a tie-breaket, és 1 óra 23 perc alatt nyert.Fucsovics Márton karrierje során először nyert főtáblás mérkőzést ATP-tornán.

A 2010-ben junior wimbledoni bajnok Fucsovics a 16 között Tobias Kamkéval találkozik szerdán 16 órakor. A 27 éves német játékos jelenleg 80. a világranglistán.

A Davis Kupa-csapattag Fucsovics pályafutása során másodszor került fel ATP-verseny főtáblájára a tavalyi, s’Hertogenbosch-i torna után. Előzőleg, 2012 áprilisában Balázs Attila küzdötte el magát az elődöntőig Bukarestben, azelőtt pedig Sávolt Attila játszhatott a magyarok közül ATP-viadal főtábláján, még 2004-ben.

Eredmények – ATP-torna, Metz, 1. forduló (a 16 közé jutásért)

Fucsovics-Chardy (francia, 7.) 6:3, 7:6 (7-5)
Mayer (német, 8.)-Herbert (francia) 6:2, 7:5
Kamke (német)-Gicquel (francia) 6:2, 6:3
Lacko (szlovák)-Berrer (német) 6:3, 1:6, 6:2
De Schepper (francia)-Huta Galung (holland) 6:3, 6:2
Roger-Vasselin (francia) – Delbonis (argentin) 6:0, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik