Sport
birkózás (birkózás, )

Kiestek a magyarok a birkózó-vb-n

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 09. 16. 15:20

Kardos Róbert, Wöller Gergő és Szmik Attila is idő előtt búcsúzott a budapesti birkózó-világbajnokság hétfői versenynapján.

Kardos Róbert aratta az első hazai győzelmet a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon: a szabadfogásúak 55 kilogrammos kategóriájának magyarja 8-5-re verte litván ellenfelét a legjobb 32 között.

A mindössze 18 éves Kardos változatos mérkőzést vívott Jurcys Sarunasszal. Egy szép lábratámadás után a földre vitte (2-0), így vezetéshez jutott, s bár ezután riválisa mögéje tudott kerülni (2-1), Kardos előnnyel fordult az első három perc hajrájára. Csupán 20 másodperc volt a pihenőig, amikor Sarunas villant, a magyart a szőnyegre vitte, majd meg is pörgette, ám utóbbi akciója közben a háta a földön volt, így Kardos is kapott két pontot. A szünet 5-4-es litván vezetéssel kezdődött, de 4-3-as magyar előnnyel ért véget, a zsűri ugyanis elvett Sarunastól két pontot. A litvánok pedig hiába reklamáltak.

A folytatásban Kardos egyre elkeseredettebben küzdő ellenfele teljesen elkészült erejével, a magyar birkózó pedig szép akciókkal növelte előnyét, végül 8-5-re nyert.

“Nagyon örülök, jól ment a birkózás” – mondta röviden a Szeged és a Csepel versenyzője.

“Éppen tegnap beszéltem egy bíróval, aki elmondta, hogy mostantól a pörgetésnél a támadó ellen is ítélnek két pontot, ha egy pillanatra is tusveszélyes helyzetben van. Ezért kapott Robi két pontot, ám hogy a litvántól kettőt miért vontak le, azt nem tudom” – mondta Wöller Ákos, a női csapat szakvezetője, hozzátéve, hogy ez Sastin Mariannára nézve nem kedvező, mert ő is szeret pörgetni.


Kardos Róbert megnyerte az első meccsét
Fotó: MTI / Illyés Tibor

Kardos nem számított esélyesnek második mérkőzésén, az amerikai Angel Alesmo Escobaldo ellen, s a találkozó nem is tartott sokáig. Az amerikai birkózó 40 másodperc elteltével levitte magyar ellenfelét, s 22 másodperccel később, sorozatos pörgetéseivel 8-0-ra megnyerte a mérkőzését. Kardos legyőzője a negyeddöntőben kikapott, ez pedig a magyar búcsúját jelentette.

A háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes Wöller Gergő kellemes ellenfelet kapott a vasárnapi sorsolásnál a venezuelai Cesar Augusto Robertty Moreno személyében, s erejét kímélve lépett tovább. A meccs első három percében kevés esemény történt a szőnyegen, előbb a venezuelai, majd a magyar birkózó kapott egy-egy pontot kitolásért. A pihenő után aztán a Finnországban élő Wöller érvényesítette a papírformát, s két mögé kerüléssel, illetve egy kitolással végül simán, 6-1-re győzött.

“Kicsit nehezebb meccsre számítottam, mert a venezuelaiak kubai stílusban szoktak birkózni, ám ellenfelem nem nagyon akart csinálni semmit” – mondta Wöller, aki a nyolc közé jutásért a mongol Mandakhnaran Ganzoriggal mérkőzik.

Wöller a második mérkőzését a a mongol Mandakhnaran Ganzorig ellen vívta, előzetesen nem tűnt esélytelennek, ám a meccsen esélye sem volt. A találkozó első két percében passzivitásért figyelmeztették mindkét felet, a pihenőhöz közeledve aztán Wöller figyelmetlenségét szépen használta ki riválisa, előbb földre vitte, majd megpörgette (0-4). Mielőtt azonban a lelkes hazai tábor elkeseredhetett volna, a Finnországban élő magyar villámgyors lábra támadás után (2-4) szépített. A szünet után Wöller nem tudta ott folytatni, ahol az első szakaszt abbahagyta, sőt ismét lassan reagált Ganzorig lábra támadására, ráadásul a földön képtelen volt ellenállni a mongol pörgetéseinek (2-9), így alig több mint négy perc után véget ért a mérkőzés.

“Az elmúlt tíz évben nem nagyon követtem el ilyen hibát, hogy így megpörgessenek, pláne nem egy meccsen háromszor, mint most – mondta Wöller a meccse után. – Az az igazság, hogy Finnországban nem volt komoly edzőpartnerem, s ez visszaütött.”

“Nem tudom, mi történt, sokkal többet vártam ettől a meccstől. Korábban meg se lehetett pörgetni Gergőt, most meg hat pontot csinált így a mongol” – bosszankodott Gulyás István szakágvezető.

A mongol aztán az elődöntőben kikapott, Wöllernek így véget ért verseny.

Korábban Szmik Attila sima vereséget szenvedett a japán Jamagucsi Takesitől. A japán későb vereséget szenvedett a negyeddöntőben, így Szmik is kiesett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.