Sport

7,5 millió forintot nyert egy magyar a PokerStarson

póker (póker, )
póker (póker, )

Az online zsugás, „S3XXYMUCK” a második helyig menetelt a PokerStarson, amiért 33 ezer dollárt, átszámítva nagyjából 7,5 millió forintot kapott.

A PokerStars The Bigger 55 versenyén második helyet szerzett a magyar „S3XXYMUCK”, aki bár lemaradt a győzelemről, de így is 33 ezer dollárt, közel 7,5 millió forintot kaszált – írja a Poker.hu.

Vasárnap este 9-kor kezdődött a 160 ezer dollár garantált The Bigger 55 torna a PokerStarson. Összesen 5 746 játékos nevezett, amivel kialakult a 287 300 dolláros nyereményalap.

A döntőbe bejutott a nyáron a terem MicroMillions sorozatának főversenyén második helyéig jutó „S3XXYMUCK”, aki az első helyről kezdhette meg a kilencfős finálét.

Az előnyt azonban hamar elkobozta tőle az amerikai Isaac „westmenloAA” Baron, aki a döntő asztal legismertebb játékosa volt. Nem hagyta viszont magát magyar kártyásunk, kiejtette egymás után a kanadai „nanQ”-t, a német „KUP76”-ot és a belga „BoulEtBill”-t, amivel vissza is vette a vezetést.

Ekkor már a párbajnál tartottak, aminek a kezdetén felmerült az alku lehetősége, de végül nem sikerült megegyezniük, így jöhetett a Heads Up.

Sajnos „S3XXYMUCK” nem bírta tartani a lépést ellenfelével, aki szép lassan ismét megszerezte a vezetést, majd nem sokkal később a bajnoki címet is. Az utolsó partiban a 3-5-4-4-7 lapok feküdtek az asztalon, amikor is Baron allin ment 8-6-al, a magyar zsugás J-3 alsó párral megadott.

Az amerikainál sor lapult, így kevésnek bizonyult „S3XXYMUCK” handje, aki ismét második helyet szerzett egy nívós versenyen, amiért most 33 470 dollárt, azaz átszámítva 7,5 millió forint járt, míg Baron a győzelemért kereken 45 ezer dollárt kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik