Sport

Babos párosban döntős Üzbegisztánban

Babos Tímea (babos tímea, )
Babos Tímea (babos tímea, )

Babos Tímea a kazah Jaroszlava Svedovával az oldalán bejutott a Taskentben zajló, 235 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyének fináléjába.

Babosék a pénteki elődöntőben rendkívül könnyedén, két sima szettben győzték le a Valerija Szavinyih, Maria-Teresa Torro-Flor orosz, spanyol duót. A találkozó 55 percig tartott.

Az első helyen kiemelt duó a döntőben a másodikként rangsorolt Olga Govorcova, Mandy Minella fehérorosz, luxemburgi párossal találkozik.


Babos fináléba jutott
Fotó: Facebook

A magyar játékos idén már a hatodik fináléjára készülhet párosban: legutóbb augusztus elején, a holland Michaella Krajicekkel a szucsoui tornán diadalmaskodott, korábban éppen Minella oldalán Bogotában és Marrákesben, a japán Date-Krumm Kimikóval pedig Monterreyben győzött, míg Hobartban elvesztették a döntőt Minellával.

“A mai péntek 13-a jó volt számomra! Bekerültem a következő verseny főtáblájára, sőt még a páros elődöntő is sikerült. Örülök nagyon! Jól játszunk együtt Szlavával, várom a holnapi döntőt” – nyilatkozta Babos Tímea a pénteki mérkőzést követően.

Eredmény – taskenti tenisztorna, páros, elődöntő

Babos, Svedova (magyar, kazah, 1.) – Szavinyih, Torro-Flor (orosz, spanyol) 6-2, 6-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik