Sport

Mezőkövesden is kiszakadt a veszprémi gólzsák

Cristian Ugalde (cristian ugalde, )
Cristian Ugalde (cristian ugalde, )

A címvédő magabiztos, 36-23-as győzelmet aratott idegenben a férfikézilabda NB I. szerdai játéknapján.

Mezőkövesden vendégszerepelt az MKB-MVM Veszprém együttese a második fordulóban, Carlos Ortega együttese pedig már az első félidőben címvédőhöz méltón játszott. A veszprémiek 21 gólt is dobtak az első harminc percben, közben pedig csak nyolcat kaptak, azaz igen korán eldöntötték az összecsapást.

A második félidőben már kicsit eredményesebben játszott a Mezőkövesd, azonban így sem volt olyan pillanat, amikor veszélyben forgott volna az MKB-MVM győzelme. Cristian Ugalde hét találattal vitte a prímet a mezőnyben (a hazaiaktól Grünfelder Péter szerzett ennyit), míg a veszprémi kapuban Mirko Alilovic 42 százalékkal védett. A Veszprém múlt pénteken a Gyöngyöst is kitömte, annak az összecsapásnak 43-30 lett a vége.

Idénybeli második mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Győr az NB I-ben. A PLER elleni hazai összecsapás egyperces gyászszünettel kezdődött a múlt szombati buszbalesetben elhunyt Tapodi Péter és Fűzy Ákos, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapat klubigazgatójának és vezetőedzőjének emlékére.

Eredmény – férfikézilabda NB I., 2. forduló

Mezőkövesd – MKB-MVM Veszprém 23-36 (8-21)
SZESE Győr-PLER Budapest 25-22 (12-10)
Vác-Csurgó 20-25 (7-15)
Cegléd – Grundfos-Tatabánya 18-23 (5-12)
B.Braun Gyöngyös-Balatonfüred 22-22 (9-12)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik