Szántó Imre (szántó imre, harcsa zoltán, )
Sport sport

Kokó és Szántó is kiszáll a bokszszövetségből

A Magyar Ökölvívó Szövetség tiszteletbeli elnöke és a sikeredző kedden mondott le tisztségéről.

Kovács István olimpiai bajnok és Szántó Imre mesteredző lemondott a Magyar Ökölvívó Szövetségben betöltött tisztségéről és az ezzel kapcsolatos feladatokról a szervezet keddi ülésén. Kovács István azt mondta, hogy lemondásukat egészen addig fenntartják, amíg az elnök személye és az elnökség összetétele nem változik.

Az 1996-os atlantai olimpián aranyérmes Kovács a szövetség tiszteletbeli elnöke volt.

“Kokó a közte és köztem, illetve az elnökség között évek óta húzódó ellentét miatt jelentette be ma a lemondását, amelyet a MÖSZ elnöksége egyhangúlag elfogadott – nyilatkozott Csötönyi Sándor. – Mivel hónapok óta tudtunk a szándékáról, senkit sem ért meglepetésként a döntés bejelentése, amelyre azért most került sor, mert az elnökség a nyáron nem ülésezett.”

Szántó Imre már korábban összerúgta a port a vezetőkkel. Nagy visszhangot váltott ki a Harcsa Zoltán körüli eset: az ökölvívó közúti balesetet okozott, amiért Öcsi bácsi szerint meg kellett volna büntetni a sportolót, ám a szövetség elnöksége ezt megvétózta. Szántó ezt követően bejelentette, hogy nem tud sem a jelenlegi vezetőséggel, sem Csötönyi Sándor elnökkel tovább dolgozni.

Csötönyi 1996 óta vezeti a Magyar Ökölvívó Szövetséget.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.