Sport

Emberfeletti teljesítményre készül a magyar vasember

ironman (ironman, )
ironman (ironman, )

A világon elsőként megrendezett, 30 ironmanes versenyen állt rajthoz a komáromi vasember, Szőnyi Ferenc. A táv naponta 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás és 42 kilométer futás, mindez harminc napon át megismételve.

Ilyen versenyt eddig soha nem rendeztek még, az eddigi leghosszabb 20 ironman táv volt. A mostani alkalommal a célba érkezéshez összesen 114 kilométer úszást, 5400 kilométer kerékpározást és 1260 kilométer futást kell teljesíteni.

Az olaszországi Garda-tó mellett zajló versenyen 21-en rajtoltak el. A versenyzők a napi táv megtétele után pihenhetnek, de minden reggel fél nyolckor újra rajthoz kell állniuk. Aki az előző napot jól teljesítette, annak több ideje jut a regenerálódásra. A rendezők a napi időket összesítik, ebből alakul ki a végleges sorrend.

Szőnyi Ferenc 49 éves ultratriatlonista a hétköznapokban építési vállalkozóként dolgozik, négy gyermek édesapja. Számos versenye közül Mexikóban 2009-ben a tízszeres, 2010-ben a hússzoros ironman táv győztese. A tízszeres ironman alkalmával a világrekordot is megdöntötte.

2000-ben megdöntötte a 24 órás, és az 1000 kilométeres kerékpározás rekordját: 24 óra alatt 721 kilométer tekert, illetve 34 óra alatt teljesített ezer kilométert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik