Sport

Fél év felfüggesztettet kapott a magyar vívó

Iliász Nikolász (iliász nikolász, )
Iliász Nikolász (iliász nikolász, )

Iliász Nikolász válogatott kardozót fél évre tiltotta el a Magyar Vívó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a versenyzéstől, ám a határozat végrehajtását egy esztendőre felfüggesztette.

Nagyobb bajba is kerülhetett volna
Fotó: MTI

Köztudott, hogy az augusztusi budapesti MOL Vívó-világbajnokság idején Iliász Nikolásszal szemben fegyelmi vizsgálatot indítottak Szabó Bence MOB-főritkár bejelentése alapján.

Az olimpiai bajnok kardozó elmondása szerint Iliász vb selejtezőjét követően elhagyta a szállodáját és nem volt ott a válogatott másnapi edzésén. Mindez a csapatverseny előtt történt. Szabó Bence később bejelentette, hogy nem foglalkozik többet Iliásszal – írja a hunfencing.hu.

A pénteken tartott fegyelmi tárgyaláson Iliász elmondta, hogy tényleg fogyasztott sört a kiesését követő éjszakán, ugyanakkor nem mértéktelenül. Tudomása szerint a másnapi edzésen nem volt kötelező a részvétel.

A döntés értelmében Iliász Nikolászt fél évre eltiltotta a szövetség a versenyzéstől, ugyanakkor egy évre felfüggesztették a határozatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik