Sport

Meglepi: Federer kiesett, Nadalra ráijesztettek

A US Open eddigi legnagyobb meglepetését okozva a 19. helyen kiemelt spanyol Robredo ejtette ki az egykori svájci világelsőt. A spanyol klasszis továbbjutott, de megszenvedett a német Kohlschreiber ellen.

Az ötszörös győztes Roger Federer három sima játszmában kapott ki az amerikai teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. Federer hihetetlenül gyenge napot fogott ki. Tőle szokatlanul sok, 43 ki nem kényszerített hibát ütött, ami már magában 10 vesztett gémet jelent. Ennek ellenére kiharcolt 16 bréklabdát, de ezekből csak kettőt nyert meg.


Federer szemmel láthatóan el volt keseredve
Fotó: AFP

Ilyen dekoncentráltan ember emlékezet óta nem látta a közönség a svájcit játszani. Robredo 11. alkalommal meccsel Federer ellen, eddig egyszer sem nyert. Megszakadt egy sorozat.

Federer vereségével az is biztossá vált, hogy elmarad a garantált telt házat hozó Nadal-Federer párharc. Viszont a spanyol ott lesz a negyeddöntőben. A német Kohlschreiber az első játszma megnyerésével ugyan ráijesztett, de Nadal ezt követően szép lassan felőrölte a 22. helyen kiemelt teniszező ellenállását.

US Open, eredmények:

FÉRFI EGYES, 4. FORDULÓ

Gasquet (francia, 8.)–Raonic (kanadai, 10.) 6:7, 7:6, 2:6, 7:6, 7:5
Ferrer (spanyol, 4.)–Tipszarevics (szerb, 18.) 7:6, 3:6, 7:5, 7:6
Nadal (spanyol, 2.)–Kohlschreiber (német, 22.) 6:7, 6:4, 6:3, 6:1
Robredo (spanyol, 19.)–Federer (svájci, 7.) 7:6, 6:3, 6:4

A NEGYEDDÖNTŐ ALSÓ ÁGI PÁROSÍTÁSA
Gasquet (francia, 8.)–Ferrer (spanyol, 4.)
Robredo (spanyol, 19.)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, 4. FORDULÓ

Vinci (olasz, 10.)–Giorgi (olasz) 6:4, 6:2
Pennetta (olasz)–Halep (román, 21.) 6:2, 7:6
Hantuchová (szlovák)–Riske (amerikai) 6:3, 5:7, 6:2
S. Williams (amerikai, 1.)–Stephens (amerikai, 15.) 6:4, 6:1
Suárez-Navarro (spanyol, 18.)–Kerber (német, 8.) 4:6, 6:3, 7:6
Makarova (orosz, 24.)–A. Radwanska (lengyel, 3.) 6:4, 6:4
Li Na (kínai, 5.)–Jankovics (szerb, 9.) 6:3, 6:0
KÉSŐBB
Ivanovics (szerb, 13.)–Azarenka (fehérorosz, 2.)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Suárez-Navarro (spanyol, 18.)
Makarova (orosz, 24.)–Li Na (kínai, 5.)
Vinci (olasz, 10.)–Pennetta (olasz)
Hantuchová (szlovák)–Ivanovics (szerb, 13.)/Azarenka (fehérorosz, 2.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik