Sport

BL-főtábla a cél a Fradinál

elek gábor (elek gábor, ftc rail cargo hungaria, ftc, )
elek gábor (elek gábor, ftc rail cargo hungaria, ftc, )

A Bajnokok Ligája-selejtező sikeres megvívása és a főtáblára jutás a legfontosabb cél az FTC-Rail Cargo Hungária női kézilabdacsapata számára a hétvégén kezdődő idényben.

Elek Gábor vezetőedző szerint együttese „iszonyatosan nehéz” hónap előtt áll. Vasárnap az NB I-ben a bajnok, BL- és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC ellen kezd a Népligetben a Fradi, majd szeptember közepén ugyanott BL-selejtezőn vesz részt. Utóbbi tornán az FTC előbb a horvát Lokomotiva Zagrebbel, az Érd pedig a svájci Zuggal találkozik szeptember 14-én. Másnap a két győztes a BL-főtábláért játszik. A második, harmadik és negyedik helyezett a KEK-ben folytatja.

Elek: “Nem hibázhatunk”
Fotó: MTI

„Ez a hónap sok szép sikert hozhat nekünk, de lehetnek benne hullámvölgyek is. A Győr elleni meccsel szemben a BL-selejtezőn mi vagyunk az esélyesek, ám ott nincs javítási lehetőség, ezért nem hibázhatunk” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón az edző, aki szerint megerősödött csapata nagyon jó formában várja a szezonkezdetet.

Hozzátette, hogy a most kezdődő idényben a korábbiakhoz képest többet és sűrűbben fog cserélni, hogy a kulcsjátékosoknak ne kelljen végig játszniuk a mérkőzéseket. Az új igazolások közül a német Laura Steinbachról azt mondta, hogy ő egy olyan kvalitású balátlövő, aki távolról is nagyon veszélyes, s ugyanakkor magassága révén a védekezésben is jól meg tudja oldani az egyik belső posztot.

A sérülésükből felépülő spanyol Nerea Penával, valamint Szamoránsky Piroskával kapcsolatban annyit mondott, hogy vasárnap már mindketten pályára lépnek a Győr ellen, igaz, még egyikük sincs százszázalékos állapotban. Tomori Zsuzsanna saját bevallása szerint már teljesen egészségesen várja a rajtot. 

Jeney Zsolt Ákos szakosztályelnök úgy fogalmazott, hogy a csapattal szembeni hivatalos, hármas elvárás az, hogy a Bajnokok Ligájában kerüljön a legjobb nyolc közé, a bajnokságban BL-indulást érő helyen végezzen, a Magyar Kupában pedig jusson be a döntőbe.

Beszélt arról is, hogy valamennyi kiemelt szponzorukat sikerült megtartaniuk, sőt, az eddigiek mellé aranyfokozatú főtámogatóként az Aegon Hungária Biztosító is csatlakozott.

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke bejelentette, hogy a klub és a Nike között kötött szerződés értelmében ősztől a zöld-fehérek női kézilabdázói is az amerikai sportszergyártó szerelésében fognak játszani. Az elnök beszámolt még arról, hogy befejeződtek a népligeti két munkacsarnok tervezési munkálatai, s az egyiket még az idén elkezdhetik építeni. Ez lesz majd a Ferencváros női és férfi kézilabdázóinak utánpótlás-nevelő bázisa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik