Sport

Mindkét Ungvári kiesett a cselgáncs-vb-n

A 73 kilogrammos Ungvári Miklós és az 57 kilós Karakas Hedvig is befejezte szereplését szerdán a Rio de Janeiróban zajló cselgáncs-világbajnokságon.

A tavaly olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok és vb-harmadik Ungvári Miklós az azeri Rusztam Orudzsov, az üzbég Navruz Jurakobilov után a 16 között a japán Ono Sohejjel szállt szembe. A 11 évvel fiatalabb Ázsia-bajnoki második ellenfél három perc elteltével ipponnal nyert, s a ceglédi klasszis lemaradt a legalább vigaszágat jelentő negyeddöntőről.

“Az első meccsemen kaptam egy rúgást a bal bokámra, most egy nagy pukli van rajta, a gyúró szerint lehet, hogy részleges szakadás. Jó voltam kondiban, nem fáradtam el, jó volt a sorsolásom is, szóval többet vártam ettől a vb-től” – nyilatkozta Ungvári.

A másik állva maradt magyar, a 2009-ben vb-bronzérmes Karakas Hedvig a brit Nekoda Davis Smythe után a 32 között a brazil Ketleyn Quadrosszal találkozott, és jukóval kikapott.

Ungvári Attila (73 kg) az idén kétéves doppingeltiltás után visszatért cselgáncsozó első meccsén ipponnal alulmaradt az Eb-második grúz Nugzar Tatalasvilivel szemben csakúgy, mint Szabó Katinka (57), aki a vb-második és hazai közönség előtt szereplő Rafaela Silvával találkozott, és remekül tartva magát, csak jukóval maradt alul, így mind a négy, szerdán szereplő magyar dzsúdós helyezetlenül zárt a Maracanazinho Arenában.

“Rögtön Eb-ezüstérmessel kezdett, és gyengén dzsúdózott, és még intések után sem vállalt be egy dobást sem. Jártunk pár hete sportpszichológusnál is, lehet, hogy súlycsoportváltás lesz a megoldás” – mondta Ungvári Attila teljesítményéről trénere, Bíró Tamás.

Csütörtökön Krizsán Szabolcs és Csoknyai László (81) lép tatamira Brazíliában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik