Sport

Csütörtöktől ismét bizonyíthat Vajda, Vasbányai és Mike

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 08. 27. 16:00

Több számban is éremeséllyel állnak rajthoz kenusaink a holnap kezdődő duisburgi világbajnokságon. A pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila mellett Vasbányai Henrik és Mike Róbert révén párosban is dobogós helyért szoríthatunk.

Azt már megszoktuk, hogy pekingi hősünk hol ilyen, hol olyan formát mutat egy-egy idény alatt, azt nem lehet kijelenteni róla, hogy nincs benne a kezében a győzelem lehetősége.

Mert Vajda bármelyik pillanatban képes megvillanni, meglepetést okozni riválisainak. Bár a londoni olimpián és a montemor-o-velhói Európa-bajnokságon elmaradt az érem, Duisburgban akár borsot is törhet a németek nagy kedvence, Sebastian Brendel orra alá.

És nem csak ő kerülhet reflektorfénybe. Néhány évnyi csend után ugyanis végre ismét van nemzetközi viszonylatban is erős párosunk. Vasbányai Henrik és Mike Róbert Európa-bajnoki ezüstérmével már bizonyította, jó döntés volt őket összetérdeltetni a tavasz folyamán. Nem csak eredményesek, de látványra is a tökéletesség határát súrolják Oláh Tamás tanítványai, akik reményeink szerint nem csak berobbannak, de hosszú távon meg is vetik lábukat a nemzetközi mezőnyben. Ami erre garancia lehet, az a kimagasló egyéni eredmény. Vasbányai Henrik a második válogatón le is győzte C-1 1000 méteren Vajda Attilát, de Mike Róbert is felfért a dobogóra, ő bronzérmet szerzett Vajda mögött.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.