Sport

Babos az első körben búcsút intett a US Opennek

Babos-Timea(650x433)(1).jpg (babos tímea, )
Babos-Timea(650x433)(1).jpg (babos tímea, )

Babos Tímea két szettben kikapott az olasz Roberta Vincitől az amerikai nyílt teniszverseny első körében.

A nők versenyében egyedül Babos Tímea indult a US Openen – a fiúknál Fucsovics Márton, de ő már a selejtező első körében kikapott –, a 20 éves magyar teniszezőre pedig a 10. helyen kiemelt Roberta Vinci várt a főtáblán. Babos jól tartotta magát az első szettben, ám ellenfele több nyerőt ütött, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a világranglista 13. helyén tanyázó itáliai 44 perc játék után 6-4-re megnyerje az első játszmát.

A második felvonás 1-1-gyel indult, majd Babos brékelni tudott, de innentől kezdve Vinci akarata érvényesült: háromszor is elvette Babos adogatását kétszer pedig hozta a sajátját és végül 6-4, 6-2-re megnyerte az összecsapást. Ehhez 1 órára és 15 percre volt szüksége.


Babos Tímea csak megszorongatni tudta ellenfelét
Fotó: MTI/EPA

Babos Tímea azzal, hogy az első körben érdekelt volt 5 világranglista ponttal és 32 ezer dollárral gazdagodott.

“Nem vagyok elkeseredve, hiszen nem én voltam a meccs esélyese. Inkább azt sajnálom, hogy nem tudtam az első szettet megnyerni. 4-3-nál jó sanszaim voltak, de pár apróbb hiba és egy necc hozzásegítette Vincit a brékhez. De összességében nem volt rossz meccs. Nagy szél volt, ez a szervámat kicsit megzavarta. Illetve a szembeszélben való játékkal voltak gondjaim. Jó volt játszani, élveztem. Jöhet a páros, azt is várom!”

Honfitársunk a folytatásban párosban vigasztalódhat, a 2010-ben Roland Garros-bajnok olasz Francesca Schiavone oldalán – aki hétfőn simán kikapott a címvédő és világelső Serena Williamstől New Yorkban – a grúz Okszana Kalasnyikovával és a lengyel Alicja Rosolskával száll szembe.

Eredmény – US Open, 1. forduló (a 64 közé jutásért)

nők:
Vinci (olasz, 10.) – Babos 6:4, 6:2
Wozniacki (dán, 6.)-Yingying (kínai) 6:2, 7:5
Glushko (izraeli)-Petrova (orosz, 20.) 6:3, 6:4
Cornet (francia, 26.)-Koehler (portugál) 6:3, 6:2
Pennetta (olasz)-Gibbs (amerikai) 6:0, 6:2
Knapp (olasz)-Min (amerikai) 6:3, 6:1
Tomljanovic (horvát)-Dellacqua (ausztrál) 3:6, 6:1, 6:4
Dulgheru (román)-Lepchenko (amerikai) 6:7 (5-7), 6:2, 7:6 (7-5)
Kvitova (cseh, 7.)-Doj (japán) 6:2, 3:6, 6:1
Vinci (olasz, 10.)-Babos Tímea 6:4, 6:2          
Ivanovic (szerb, 13.)-Tatisvili (grúz) 6:2, 6:0
Kirilenko (orosz, 14.)-Wickmayer (belga) 6:1, 6:1  
Vesznyina (orosz, 22.)-Beck (német) 6:1, 6:1        
Hszieh (tajvani)-Zakopalova (cseh, 31.) 6:3, 6:3    
Safarova (cseh)-Curenko (ukrán) 6:3, 2:6, 6:4  
de Brito (portugál)-Danilidu (görög) 6:4, 6:3
Jovanovski (szerb)-Petkovic (német) 6:2, 6:4    
Giorgi (olasz)-Cepelova (szlovák) 6:2, 6:2          
McHale (amerikai)-Görges (német) 6:4, 6:3

férfiak:
Isner (amerikai, 13.)-Volandri (olasz) 6:0, 6:2, 6:3
Gonzalez (argentin)-Janowicz (lengyel, 14.) 6:4, 6:4, 6:2
Sousa (portugál)-Dimitrov (bolgár, 25.) 3:6, 6:3, 6:4, 5:7, 6:2
Querrey (amerikai, 26.)-Pella (argentin) 7:6 (7-3), 4:6, 6:1, 6:2
Silva (brazil)-Pospisil (kanadai) 4:6, 3:6, 7:6 (11-9), 6:2, 7:6 (12-10)
Chardy (francia)-Sztahovszkij (ukrán) 6:4, 4:6, 6:2, 4:6, 6:4
Berlocq (argentin)-Giraldo (kolumbiai) 6:3, 3:6, 6:7 (6-8), 6:4, 6:2
Monfils (francia)-Ungur (román) 6:1, 6:2, 6:0
Mannarino (francia)-Zeballos (argentin) 4:6, 6:4, 6:2, 6:1
Nieminen (finn)-Kubot (lengyel) 7:5, 7:5, 6:2
Roger-Vasselin (francia)-Montanes (spanyol) 6:3, 6:2, 6:4
Raonic (kanadai, 10.)-Fabbiano (olasz) 6:3, 7:6 (8-6), 6:3
Kohlschreiber (német, 22.)-Altamirano (amerikai) 6:1, 6:3, 6:1
Benneteau (francia, 31.)-Przysiezny (lengyel) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4
Andujar (spanyol)-de Bakker (holland) 6:4, 6:4, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik