Sport

Éremözönt vár kajak-kenusainktól a kapitány

kajakos felkészülés (kajak)
kajakos felkészülés (kajak)

Storcz Botond 8-10 érmet vár a 35 tagú magyar válogatottól a csütörtökön rajtoló és vasárnapig tartó, duisburgi kajak-kenu világbajnokságon.

A három aranyérmet hozó, júniusi, portugáliai kontinensviadalon sok ziccer kimaradt, s most reméli, hogy a kapufáról befelé pattan majd a labda – fogalmazott a szövetségi kapitány a hétfői csapatbemutató sajtótájékoztatón.

“Látva a versenyzők felkészültségi állapotát, joggal lehet reménykedni a jó szereplésben – tette hozzá. – Ha tízhez közeli érmet szerzünk, akkor nem lesz okunk panaszra, s ha minden szakág képviselői gyűjtenek dobogós helyet, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk.”

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Ez a vb a 2016-os riói olimpiáig vezető út első állomása, s ő minden szakágnak azt kívánja, hogy eredményes tudjon lenni a németországi regattán – fűzte hozzá Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke. Mint mondta: különleges kihívás előtt állnak a válogatott tagjai. Az olimpia utáni évben gyakran tapasztalni, hogy a játékokon jól szereplők pszichésen és fizikailag nem tudják úgy odatenni magukat. Kívánom a londoni hősöknek, hogy ezúttal erre rácáfoljanak, és természetesen a kihívóknak, a fiataloknak sok sikert!” .

A vb már szerdán, a paraversenyekkel megkezdődik, itt hat sportoló képviseli majd a magyar színeket, s ahogy Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára elmondta: a szakvezetés összesen két érmet remél tőlük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik