Sport

Top 5: balhé Szombathelyen, kígyó az öltözőben

piton (piton)
piton (piton)

Érdekességek a sporthétvégéről szubjektív szemmel.

Fotó: Northfoto

Mozgalmas hétvége áll mögöttünk, hiszen beindult a nagyüzemi foci: az angolok és a spanyolok is nekikezdtek, a németek már a második, a magyarok pedig a negyedik kört tudták le a legmagasabb osztályban. Ennek ellenére nem velük kezdjük a listát.

A tengerentúlon kezdjük utunkat, mivel az amerikaiak mindig tudnak témát szolgáltatni. Ezúttal a Tampa Bay Rays baseball-csapat öltözőjében történt olyan, ami nem mondható túl szokványosnak.

A menedzser Joe Maddon ugyanis bevitte az öltözőbe az óriáskígyóját. A hat méter hosszú piton megjelenésének egyszerű az oka: “A kutatásaim szerint 2013 a kígyó éve Kínában. Szükségünk van egy kis motivációra és ez a kockázatvállalás, valamint a kreatív gondolkodás megjelenítője” – mondta Maddon, aki korábban két pingvint, egy bűvészt és egy DJ-t is bevitt már az öltözőbe.

Váltsunk focira, ám még mindig nem hazánkba, hanem Spanyolországba. A Barcelona kiütése már önmagában megér egy cikket, hiszen a szezonnyitón kevesen igáznak le valakit 7-0-ra. Nos, a katalánok ezt megtették úgy, hogy a két nagyágyú, Messi és Neymar mindössze hét percet volt együtt a pályán.

Fotó: AFP

A brazil ugyanis a 64. percben állt be, az argentin viszont a 71.-ben már el is hagyta azt. Gerardo Martino később megmagyarázta, miért hozta le Messit: “Az idény nagyon hosszú lesz, és rengeteg meccsen kell majd játszania. Ha négy mérkőzésen is le tudom hozni a pályáról, az már majdnem felér egy teljes meccsnyi pihenővel.”

Kérdés, ha majd mindketten a pályán lesznek, mire mennek egymással. Erre viszont legalább egy hetet még várnunk kell.

Jonathan Walters. Vélhetően sokaknak nem mond semmit ez a név. Ő a Stoke City futballistája és nem azzal érdemelte ki szereplését a listánkon, mert annyira jó csatár lenne. Szinte évről évre klubot váltott, mire megállapodott valahol: 2007-2010 között az Ipswich Townban rúgta a bőrt 136 meccsen, majd a Stoke következett 2010-ben. 

Három szezon alatt 113 találkozó és 21 gól az átlaga, tizenegyest viszont nem tud rúgni. A nyitómeccsen, a Liverpool otthonában ugyanis kihagyott egy büntetőt, ám nem ez volt az első. Premier Leauge-meccsein eddig 13 alkalommal lőhetett a mészpontról, de ezek közül ötöt kihagyott, ami 61 százalékos hatékonyság. Tegyük hozzá, tavaly kétszer a saját kapuját is bevette, tehát a szurkolók nem igazán kedvelhetik Walterst.

Zárójeles megjegyzés: a legrosszabb átlaggal El Hadji Diouf rendelkezik, ötból csak kettőt lőtt be karrierje során a PL-ben, ez pedig csak 40 százalékot jelent.

Saját maga alatt vágja a fát
Fotó: dvtk.eu

Ezzel meg is érkeztünk az OTP Bank Ligába, ahonnan két eseményt is ki kell emelnünk. Az egyik Rudolf Gergely sztorija: megy, ha megy, akkor hova, ki hazudik, ki nem. A Diósgyőr a hét elején szabadlistára tette a válogatt labdarúgót és I’lmam Seydit, majd nem sokkal később Rudolf elmondta: “Azt éreztem, hogy az alapozás során szerzett erőmet és tapasztalatomat valamiért nem tudom a csapat javára kamatoztatni.”

Tegyük fel, ezt elhisszük. Azonban kicsit kiábrándító egy több tízmilliós “aranytojást tojó tyúktól'”, hogy 18 mérkőzésen mindössze egyszer vegye be az ellenfél kapuját és a felkészülési meccseken, jóval gyengébb ellenfelek ellen is értékesített tizenegyesekkel hívja fel magára a figyelmet. Miskolcon tehát véget ért egy korszak, már csak az a kérdés, hol kezdődik újra. Ugyanis kevés olyan klubvezető lehet, aki hajlandó csillagászati összeget áldozni egy tehetséges, ám alacsony fordulatszámon pörgő csatárért.

Vasárnap este a Haladás-Debrecen meccs elég paprikás hangulatú volt, hiszen nem kímélték egymást a játékosok és Fábián játékvezető három pirosat is kiosztott. Az egyik Halmosi Péternek, aki reklamálás miatt kapta meg második sárgáját, majd dúlt-fúlt és végül lesétált a pályáról. Azt nem értjük, miért duzzogott, de valami nagyon nem tetszett neki, ezért levette a csapatkapitányi karszalagot magáról és ahelyett, hogy valamelyik társának adná, a vezetőedző Artner Tamás kezébe nyomta. Ő nem akarta elvenni, majd amikor mégis, a földhöz vágta azt. Az ismétléseken látszott, hogy odaszóltak egymásnak – nem éppen irodalmi stílusban -, ám azt nem tudjuk, mit. 

A meccsen egyébként egy pontot szerzett a Haladás, köszönhetően Németh Márió 93. percben szerzett bombájának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik