Sport

Nadal ismét bedarálta Federert

Nadal, Federer (nadal, federer, )
Nadal, Federer (nadal, federer, )

A spanyol teniszező 2 óra 14 perc alatt szoros, de egyértelmű csatában búcsúztatta a svájci teniszezőt a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében.

Nem sokkal azt követően, hogy óriási meglepetésre a hazai pályán játszó John Isner három játszmában elbúcsúztatta a további küzdelmektől a világranglista vezető Novak Djokovicot (7:6 (7-5), 3:6, 7:5) került sor az igazi slágermeccsre, a NadalFederer negyeddöntőre.


A világranglista 5. Federer vereségét követően gratulál a 4. Nadalnak
Fotó: AFP

A spanyol és a svájci teniszező pénteken 32. alkalommal találkoztakmeccseltek egymás ellen. Ebből eddig  20-szor Rafael Nadal vonult le győztesen a pályáról és Cincinnatiben ezt megtoldotta még egyel.

Federer felett aratott újabb 5:7, 6:4, 6:3-as győzelme ebben az esztendőben, Indian Wells és Róma után immár a harmadik volt. Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy Nadal ezúttal is nyer. A svájci hatékonyabb első szerváinak köszönhetően behúzta az első játszmát. A másodikban azonban éppen e téren jött fel rá Nadal, és bár Federer három break labdát is hárítani tudott, a negyediket behúzta a spanyol és egalizált.

A harmadik játszmában a spanyol már egyértelműsítette fölényét, Federernek break labda híján sansza nem volt elvenni ellenfele adogatását. Nadal az elődöntőben a cseh Tomás Berdych ellen lép pályára.

Cincinnati, kemény pályás tenisztorna, eredmények:

ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI (3 079 555 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES,NEGYEDDÖNTŐK

Isner (amerikai)–Djokovics (szerb, 1.) 7:6, 3:6, 7:5
Del Potro (argentin, 7.)–Turszunov (orosz) 6:4, 3:6, 6:1
Nadal (spanyol, 4.)–Federer (svájci, 5.) 5:7, 6:4, 6:3
Berdych (cseh, 6.)–Murray (brit, 2.) 6:3, 6:4

WTA-TORNA, WESTERN & SOUTHERN FINANCIAL GROUP MASTERS, CINCINNATI (2 168 400 dollár, kemény pálya)

NŐI EGYES NEGYEDDÖNTŐK

Azarenka (fehérorosz, 2.)– Wozniacki (dán, 10.) 6:3, 7:6
S. Williams (amerikai, 1.)–Halep (román) 6:0, 6:4
Li Na (kínai, 5.)–A. Radwanska (lengyel, 4.), A. Radwanska feladta
Azarenka (fehérorosz, 2.)–Wozniacki (dán, 10.) 6:3, 7:6

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik