Rédli András (rédli andrás, ferecváros, újpest, )
Sport sport

„Meg kellett felelni a magyar vívás hagyományainak”

Nyolc nap alatt húszezernél is többen látogattak ki a SYMA Csarnokba, a hétfőn véget ért budapesti centenáriumi vívó-világbajnokság küzdelmeire.

Múlt szerdán, amikor a női tőrözők mellett a férfi kardozók egyéni versenyét bonyolították le, már a délután közepén minden jegy elfogyott, de a hétvégi napokon is népes közönség buzdította a vívókat.

“Előzetesen tartottunk attól, hogy az augusztusi rendezés távol tartja a szurkolókat, de végül az optimista várakozásoknál is több belépő kelt el. A húszezer feletti szám még úgy is felülmúlta a reményeinket, hogy a MOL vívó-világbajnokság teljes kampánya nagy tetszést aratott itthon és külföldön egyaránt” – idézte a közlemény Vékássy Bálintot, a szervezőbizottság elnökét, aki arról is beszélt, hogy az előkészületek és a világbajnokság alatt több célkitűzésnek kellett egyszerre megfelelni.


Rédli Andrásék sikerét is rengetegen látták – a képre kattintva galéria nyílik
Fotó: MTI

“Rajtunk kívül álló okok miatt az optimálisnál jó két hónappal később kezdődhetett meg a szervezés érdemi része, pedig nem kis feladat állt előttünk: egyszerre kellett megrendezni a száz éve alapított Nemzetközi Vívószövetség legnagyobb ünnepét és a kerekesszékesek világbajnokságát. Meg kellett felelni a magyar vívás hagyományainak, miközben a fiatalokat is minél nagyobb számban meg akartuk nyerni a sportágnak” – sorolta Vékássy Bálint.

A vb-ről tudósító újságírók és a lebonyolítást nagyban segítő önkéntesek száma egyaránt szokatlanul magas volt: a különböző sajtóorgánumoktól összesen több mint 300 munkatárs érkezett, és 200 fiatal is segítette a rendezvény lebonyolítását.

A nemzetközi szövetség (FIE) illetékesei informálisan és hivatalosan is dicsérték a vb-t. Frédéric Pietruszka, a szervezet főtitkára, jelezte, hogy a FIE igen elégedett a vb-vel, emellett nagyra értékeli Magyarország és Budapest sportágat népszerűsítő erőfeszítéseit. A kiemelkedő technikai feltételek biztosítása és a televíziós közvetítés mellett Pietruszka kiemelte a szurkolók lelkesedését is.

A kerekesszékesek versenyéről a most visszavonult Szekeres Pál a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapjának azt mondta, hogy a közönség szempontjából nagyon jól sikerült, ez volt a legjobb hangulatú integrált vívó-világbajnokság, amit valaha rendeztek.

“A magyar szurkolók elfogadták és megszerették a kerekesszékes vívást, ugyanúgy biztatták a kerekesszékes vívókat, mint az épeket” – tette hozzá a sportért felelős helyettes államtitkár.

Videó – a fantasztikusan sikerült reklámvideó:

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.