Sport

Lemarad a vb-ről a magyar óriás

bor barna (bor barna, )
bor barna (bor barna, )

Bor Barna térdsérülése miatt kénytelen kihagyni a cselgáncsozók riói világbajnokságát.

„A júliusi moszkvai versenyen Tölzer dobásánál leragadt Barna jobb lába, nem is tudta folytatni. Az orvosi vizsgálaton megtudtuk, hogy a szalagok szerencsére nem sérültek meg, de a porc igen. Sajnos nem tudjuk elkerülni az operációt, Barnát augusztus huszonegyedikén műtik, ezért kénytelenek voltunk lemondani a világbajnoki részvételről” – mondta a judoinfo.hu-nak Hangyási László, a Paksi Atomerőmű SE, így a többi közt Bor Barna trénere.


Bor Barna kihagyja a vb-t
Fotó: MTI

Hangyási azt is elmondta, hogy Bor hosszú és fáradságos felkészülést csinált végig a budapesti Európa-bajnokságot követően: három hétig alapozott Bulgáriában, részt vett az Universiadén is, valamint az Atom-kupa után is edzőtáborozott, ezt követte csak a moszkvai verseny.

Bor Barna helyét a Honvéd-Kipex tartaléknak jelölt cselgáncsozója, Cirjenics Miklós veszi át, ő képviseli a magyar színeket a 100 kilogrammos súlycsoportban az augusztus 26-án rajtoló riói világbajnokságon.

A magyar cselgáncs-válogatott vb-kerete

Férfiak: Burján László (60 kg, Budaörsi SC), Zámbori Bence (66, Honvéd-Kipex), Gorjánácz Zsolt (66, Honvéd-Kipex), Ungvári Miklós (73, Közgép-Ceglédi VSE), Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Krizsán Szabolcs (81, Honvéd-Kipex), Tóth Krisztián (90, KSI SE), Cirjenics Miklós (100, Honvéd-Kipex)

Nők: Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, Honvéd-Kipex), Szabó Katinka (57, Leányvár-Varga Csepp), Szabó Franciska (70, Leányvár-Varga Csepp), Joó Abigél (78, KSI SE), Mészáros Anett (78, Honvéd-Kipex)

Videó – Így sérült meg Bor Barna:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik