Sport

Milliókat kerestek a magyar úszók

hosszú katinka (hosszú katinka)
hosszú katinka (hosszú katinka)

Közel 220 ezer dollárt, azaz csaknem 50 millió forintot kerestek a magyar úszók az elmúlt hetekben, a Barcelonában rendezett világbajnokságon, valamint a rövidpályás Világkupa-sorozat első két fordulóján.

Hosszú vihette haza a legtöbb pénzt
Fotó: MTI/EPA

A nemzetközi szövetség (FINA) a vb-n az 1-6. helyezetteket jutalmazta. Az aranyérem 15 ezer dollárt (3,37 millió forint), az ezüst 10 ezret (2,24 millió forint), a bronz pedig ötezret (1,12 millió forint) ért. A negyedik, ötödik és hatodik helyezettek négy-, három-, illetve kétezer dollárral lettek gazdagabbak.

A magyarok közül a két vb-aranyat és egy bronzot nyert Hosszú Katinka 37 ezer dollárt kapott a teljesítményéért, majd a Vk-futamokon 40 ezer dollárt, plusz a hat világcsúcsért további 50 ezret gyűjtött össze. Hosszú így összesen majdnem 150 ezer  dollárral (33,7 millió forint) gazdagodott.

A FINA a rövidpályás Vk-sorozatban az idén már a részteljesítményeket is díjazza, így az összetett sikerért járó 100 ezer dolláron kívül külön kapnak pénzt az első két európai forduló (Eindhoven, Berlin), majd a három közép-keleti (Moszkva, Dubaj, Doha), s végül a távol-keleti (Szingapúr, Tokió, Peking) viadalok összetett legjobbjai.

A világrekordokért egyébként egyenként 10 ezer dollárt fizet a FINA, Hosszú csak azért kapott az Eindhovenben felállított hat csúcsért 50 ezret, mert egy versenyen legfeljebb ennyi osztható szét a rekordokért.

A barcelonai vb és a két Vk-forduló összesítése alapján a 200 mellen világbajnok Gyurta Dániel 35 ezer, a 100 pillangón ezüstérmes Cseh László 13 ezer, Jakabos Zsuzsanna 10 500, Kapás Boglárka hétezer, Verrasztó Dávid háromezer, Kis Gergő és Verrasztó Evelyn ezer-ezer dollárt keresett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik