Sport

Vívó-vb: Szász Emese bronzéremig jutott

Szász Emese (Szász Emese)
Szász Emese (Szász Emese)

Ötödik asszójában megállították Szász Emesét a budapesti vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyében, így bronzérmet szerzett.

Már csak az a kérdés: arany, ezüst, vagy bronz?
Fotó: MTI

A világbajnokságon 2006-ban harmadik, 2010-ben pedig második helyezett magyar vívó az orosz Jana Zverevával csapott össze a negyeddöntőben. A mérkőzés csak 2-2-ig volt szoros, onnantól kezdve végig a változatos akciókat – lábra szúrást, lerohanást, védés-visszaszúrást – bemutató Szásznál volt az előny.

Az orosz vívó egy idő után elbizonytalanodott, egyszerűen nem tudta, mire készüljön. 10-4-re, 11-5-re és 12-6-ra is vezetett Szász, 13-7 után pedig még tovább nőtt a különbség, mert csak ő ért el – továbbra is szebbnél-szebb – tusokat.

“Magabiztosnak éreztem magam, tudtam, hogy mit akarok csinálni, és szerencsére be is jöttek az elképzeléseim” – nyilatkozott Szász, miután láthatóan felszabadultan megköszönte a közönségnek a biztatást, és levonult a pástról.

Ellenfele a 19.20-ra kiírt elődöntőben a világranglistán éllovas román Ana Maria Branzát nagy küzdelemben legyőző észt Julija Beljajeva lesz. Róla azt mondta Szász: régen vívott vele legutóbb, akkor legyőzte őt.

A fináléba kerülésért viszont már nem ment ki ilyen jól. Bár szoros volt az asszó, a hajrában Beljajeva 13-11-re is meglépett, Szász viszont egalizálni tudott, így következett a ráadás.

Ott a tust az észt adta, így megnyerte az asszót és bejutott a döntőbe. Szász Emese – Szilágyi Áronhoz hasonlóan – bronzérmet szerzett.

Eredmények – vívó-világbajnokság, női párbajtőr

a 64 között:
Révész Julianna-Emma Samuelsson (svéd) 15-12
Szász Emese-Saskia Loretta van Erven García (kolumbiai) 15-5

a 32 között:
Szász-Tatyjana Andrjusina (orosz) 15-9
Joanna Guy (kanadai)-Révész 12-11

a 16 között:

Szász-Irinia Embrich (észt) 15-10

negyeddöntő:

Julija Beljajeva (észt)-Ana Maria Branza (román) 15-14
Szász-Jana Zvereva (orosz) 15-7
Britta Heidemann (német)-Sin A Lam (dél-koreai) 15-13
Anna Szivkova (orosz)-Mara Navarria (olasz) 15-12

elődöntő:
Szász-Beljajeva (észt) 14-13

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik