Sport

Szilágyi: „Fantasztikus érzés ilyen közegben küzdeni”

szilágyi áron (szilágyi áron, )
szilágyi áron (szilágyi áron, )

A világbajnoki bronzérmes Szilágyi Áron érmével a nyakában beszélt érzéseiről és a MOL vívó-világbajnokság szombati csapatversenyéről.

Szilágyi Áron – jobbra – már mosolygott az eredményhirdetést követően
Fotó: hunfencing.hu

A Vasas 23 éves kardozója a szerdai versenynapon bronzérmet nyert, miután az elődöntőben nagyon szoros csatában 15-14-re kikapott az orosz Kovalevtől. A versenyt követően a hunfencing.hu kérdésére elmonda, az olimpián kívül még soha nem vett részt hasonló hangulatú vívóversenyen.

Szilágyi a MOL Világbajnokság arcaként részt vett az esemény televíziós és óriásplakát kampányában, így örömmel töltötte el az is, abban, hogya Syma csarnokba ennyi néző látogatott ki talán neki volt egy kicsike szerepe.

Olimpiai bajnokunk a versenyre kitérve megjegyezte: “A londoni olimpia után éppen attól féltünk mesteremmel, Somlai Bélával, hogy nem motiválnak majd kellőképpen a Világkupa-versenyek. Mivel ennyit kerestük a módját, hogyan tartsuk meg bennem a lelkesedést, egyre inkább meg is találtuk, tudatosan készültem a versenyekre, és ez segített abban, hogy stabil maradtam. A világbajnokságra hegyeztük ki a formámat, és örülök, hogy bronzéremmel zártam.

A legjobb nyolc közé további két magyar kardozó, Szatmári András és Gémesi Csanád is bejutott és ez remek előjel a szombati csapatversenyek előtt.

Csütörtökön párbajtőrben a férfiaknál négy, míg a nőknél két magyarért izgulhatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik