Sport

Vívó-vb: Széki már csomagolt, majd főtáblára jutott

Széki Bence (széki bence, )
Széki Bence (széki bence, )

Mind a négy magyar induló, azaz Gátai Róbert, Szabados Gábor, Szabados Kristóf és Széki Bence is feljutott a 64-es főtáblára a férfitőrözők keddi selejtezőjéből a budapesti vívó-világbajnokságon.

A csoportmérkőzéseken Szabados Gábor és Gátai Róbert három győzelem mellett két vereséget szedett össze, míg Szabados Kristóf 3/3-as mérleggel zárt. Nekik ezzel az eredménnyel egyetlen asszót kellett még vívniuk a 64 közé kerülésért, ugyanakkor Széki Bence egy sikere és négy kudarca után úgy gondolta, számára befejeződött a világbajnokság, le is vetkőzött. Később szóltak neki, hogy ő is tovább vívhat, igaz, ez csupán egyetlen találaton múlott. Visszaöltözött, és ezt követően magabiztosan, 15-10-re nyert a 2008-ban csapatban Európa-bajnok lengyel Radislaw Glonek ellen, majd következő ellenfelét, a kínai Li Huát 15-11-re verte, ezzel biztosította helyét a 64-es táblán.

“Ez életem legfurcsább világbajnoksága. A selejtezőben rosszul vívtam, már összecsomagoltam, azt hittem, kiestem. Aztán mintha kicseréltek volna, esélyesebb riválisaimat legyőztem, semmi nyomás nem volt rajtam. Így kell majd folytatnom a főtáblán is. Óriási dolog, hogy mindannyian továbbjutottunk” – mondta a szövetség honlapjának Széki Bence.


Széki Bencének (jobbra) fura napja volt
Fotó: MTI

A másik három magyarnak egy siker is elég volt a főtáblához. Gátai simán, 15-10-re legyőzte a görög Nikolasz Kontohrisztopuloszt. Szabados Gábor szintén jól kezdett, 4-2-re vezetett a mexikói David Gómez ellen, amikor ellenfelének pengéje viszacsapódott és felsértette hajas fejbőrét, ahonnan erősen folyt a vér. Néhány percig állt az asszó, a magyar vívót ápolni kellett, kötést kapott a fejére. A közjáték nem zavarta meg Szabadost, végül 15-11-re nyert. Öccse, Kristóf 6-2-es előnyre tett szert az osztrák Moritz Interseer ellen, ám riválisa feltámadt, és 9-6-ra fordított. Sorozatban négy tust adva ismét Szabados jutott vezetéshez, de 13-13-nál egyenlő lett az állás, ráadásul a 14. tust az osztrák vívó szerezte. Szabados a nézők buzdításától hajtva előbb kiegyenlített, majd a győztes találatot is bevitte, így a pénteki folytatásban mind a négy magyar versenyző pástra léphet.

“Küzdős napom volt, a legtöbb asszómban fizikálisan múltam felül ellenfelemet. Ha most nem azt mondanám, hogy az éremszerzés a célom, akkor minek indulok a versenyen. Úgyhogy nekivágunk pénteken!” – értékelt a szövetség honlapján Szabados Gábor.

A vb szerdai programjában már győztest is avatnak a női tőrözőknél és férfikardozóknál: előbbi számban Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin és Mohamed Aida, míg utóbbiban az olimpiai bajnok Szilágyi Áron mellett Gémesi Csanád és Szatmári András lesz érdekelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik