Sport

Imre Géza ledarálta ellenfelét

Imre Géza (imre géza, )
Imre Géza (imre géza, )

Négy magyar lesz ott a férfipárbajtőrözők 64-es táblájának csütörtöki küzdelmeiben a budapesti vívó-világbajnokságon.

A 216 fős, hatalmas mezőnyből csak a 16 kiemeltnek, köztük a világranglistán hetedik Boczkó Gábornak nem kellett vívnia a keddi selejtezőben, a többiek 29 csoportban igyekeztek minél több győzelmet aratni, ezáltal pedig megspórolni maguknak a további asszókat.

Két hazai párbajtőrözőnek, Szényi Péternek és Rédli Andrásnak maximálisan sikerült az első szakasz, mindketten valamennyi – öt, illetve hat – ellenfelüket legyőzték, így ők csatlakoztak a kiemeltekhez. Szényinek és Rédlinek is akadt kiélezett párharca, de mindketten jól jöttek ki belőle. Előbbi 4-4-es állásnál vitte be a döntő tust a belga Robert van Cleemput ellen, utóbbi pedig akció nélküli asszó végén, a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet a spanyol Yulen Pereirával szemben.

„A világ egyik legboldogabb embere vagyok. Annyira akartam a sikert, hogy szinte vizet facsartam a markolaton. Aztán átlendültem, és egyre jobban ment a vívás. Fontos volt, hogy közvetlenül a csoportmérkőzésekből kiharcoljam a továbbjutást, ez sikerült. Célom a világbajnoki győzelem!” – mondta Rédli.

Szényi a szövetség honlapjának elárulta, hogy minden úgy alakult, ahogy azt ő eltervezte:

„Remélem, a folytatás is hasonló lesz. Azt hittem, hogy zavarni fog egy kicsit a hazai rendezés, de az első asszóm után ment minden a maga útján. A vízilabda-válogatott győzelme ad plusz motivációt a folytatáshoz.”


Imre Géza (jobbra) itt épp kazah riválisával vív
Fotó: MTI / Illyés Tibor

A magyar küldöttség doyenje, Imre Géza négy csoportmérkőzést nyert, kettőt elvesztett, így rá még két asszó várt. Első ellenfelén, az azeri Kanan Alijeven magabiztosan jutott túl a pást köré tömörülő magyar szurkolók – köztük felesége, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó Kökény Beatrix és gyermekeik – örömére. Az elején gyorsan vezetést szerzett, majd “tisztes” távolságban tartotta riválisát, aki ugyan időnként felpörgött és közelebb zárkózott, de végül négy tussal, 15-11-re kikapott.

A második párharcban a venezuelai Kelvin Canas volt Imre ellenfele. A magyar vívó “ledarálta” ellenfelét, a háromszor háromperces vívóidő első harmadát sem használta fel, 2:24 perc alatt 15-5-re nyert és így feliratkozott a 64-es táblára.

“Éreztem, hogy jól megy. Be akartam fejezni a szünet előtt, nehogy az edzője beleszóljon és valami taktikát találjon ki neki. Zavartam őt a páston, ő meg rendes volt, nem szúrt bele. Az is segített, hogy az asszó előtt Somfai Petivel megbeszéltük, mit kell csinálnom” – mondta Imre Géza.

Érdekesség, hogy a nemzetközi szövetség cserélt a csütörtöki programban, így a férfipárbajtőrözők már reggel fél 9-től pástra lépnek. Ezt követően majd a női párbajtőrözők vívnak egymással.

A magyarok eddigi teljesítményére nem lehet panaszunk. Hétfőn férfikardozóinkkal kezdődött a sor, az alanyi jogon főtáblás Szilágyi Áron mellé Gémesi Csanád és Szatmári András csatlakozott. Őket a női tőrözők követték időrendben, ahol mind a négy magyar hölgy, a kiemelt Mohamed Aida, valamint Knapek Edina, Varga Gabriella és Varga Katalin is ott lesz a főtáblán. A nyitónapot a női párbajtőrözők zárták, ott Szász Emesének és Révész Juliannának szurkolhatunk a továbbiakban.

Kedden ezt megelőzően a női kardozók selejteztek, Benkó Réka, Márton Anna és Várhelyi Anna sikerrel vette az akadályokat. Varga Dóra ellenben nem érezte ma a vívást, így nem jutott be a legjobb 64 közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik