Sport

Vívó-vb: újabb két magyar a főtáblán

szász emese (szász emese)
szász emese (szász emese)

A négyből két magyar, Szász Emese és Révész Julianna került fel a női párbajtőrözők főtáblájára a budapesti vívó-világbajnokságon. A selejtező egy áramszünett miatt csúszott.

Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes Szász Emesének a 154 fős mezőny egyik kiemeltjeként a hétfői selejtezőben nem kellett vívnia. A 64 közé pedig hamar követte őt Révész Julianna, aki a csoportmérkőzéseket pazar, 6/0-ás győzelem/vereség mutatóval zárta, így azonnal felkerült a főtáblára, amelynek küzdelmeit csütörtökön rendezik.

“Nagyon örülök a 6/0-nak, mert a részsikereknek is örülni kell, persze még nem ünnepelhetek, mert a neheze csak ezután jön” – mondta Révész.


Révész Julianna (jobbra) hibátlan selejtezőt produkált
Fotó: MTI

A másik két magyar párbajtőröző közül Budai Dorina 3/3-as, míg Antal Edina 2/4-es mérleggel zárta a csoportkört, így mindkettőjüknek tovább kellett vívnia. Antalra két, míg Budaira egy ellenfél várt. Előbbi japán vetélytársát 15-7-re legyőzte, ám az észt Kirpuval már nem bírt (8-15), utóbbi pedig az ukrán Krivickával szemben maradt alul egy tussal (7-8), ami azt jelenti, hogy egyéniben mindkettejük számára véget ért a vb.

Hétfőn a férfikard selejtezőben Gémesi Csanád és Szatmári András csatlakozott a már eleve főtáblás Szilágyi Áronhoz, Iliász Nikolász ugyanakkor nem jutott be a 64 közé.

Női tőrben Mohamed Aidának nem kellett selejteznie, Varga Katalin, Varga Gabriella és Knapek Edina pedig egyaránt sikerrel tudta le a napot, s csatlakoztak Mohamedhez.

Kedden a férfipárbajtőrözők, a férfitőrözők és a női kardozók selejteznek majd a SYMA Csarnokban.

Áramszünet a selejtező előtt

A csoportasszókhoz készülődtek a női párbajtőrözök a budapesti vívó-világbajnokságon, amikor kialudtak a lámpák a SYMA Csarnok B termében, emiatt késett a hétfői harmadik versenyszám rajtja. A kényszerszünet mintegy fél órán át tartott.

Csampa Zsolt, a hazai sportági szövetség elnöke a sajtó képviselőinek jelezte, hogy nem a szervezéshez kötődik a műszaki hiba, az elmúlt időszakban többször volt áramszünet a kerületben. A problémát a Nemzeti Sportközpontok vezetősége már korábban jelezte az áramszolgáltatónak.

Farkas Dávid, a vb kommunikációs vezetője elmondta, hogy mindössze egy asszó szakadt félbe, a női tőrözők selejtezője ugyanis addigra már majdnem teljesen véget ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik