Sport
cseh lászló (cseh lászló)

Cseh Laci ezüstérmes 100 pillangón

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2013. 08. 03. 18:24

A barcelonai úszó-világbajnokságon fantasztikus eredményt ért el Cseh László, miután Chad Le Clos mögött a második helyen ért célba.

Három magyar versenyzőért szoríthattunk a vizes vb szombati úszódöntői során. Először a 200 méteres hátúszás döntőjében, ahol Hosszú Katinka úszott.

A magyar klasszis nyert már egy aranyérmet Barcelonában a 200 méteres vegyesúszásban, valamint egy bronzot 200 pillangón, most a harmadik medáliáért hajtott.

Érdekesség, hogy Hosszú egyéni legjobbja ezen a távon 2:08.93, ami több mint 2 másodperccel rosszabb, mint a legendás Egerszegi Krisztináé, ami 2:06.62, és még 1991-ben (!) úszta. Igaz, Hosszú csak idén kezdte a hátúszást!

A szám fő esélyese az amerikai Missy Franklin volt, ő jutott első idővel a döntőbe. A magyar lány 50 méternél 6. helyen fordult, 100-nál már 4. volt Hosszú. Az utolsó 50 előtt egy helyet visszaesett, a végén pedig még egyet, így a 6. helyen végzett. A győztes Missy Franklin lett, 2:04.76-tal új világbajnoki rekordot úszott.

Shane Tusupot, Hosszú Katinka edzőjét és párját kérdeztük rögtön a futam után az eredményről, és arról szomorú-e: “Miért lennék az? Ne legyünk negatívak. Idén kezdte a hátúszást, most indult először világversenyen, és a hatodik lett. Ez remek eredmény.”

Katinka is mosolyogott, és azt mondta, jól érezte magát a vízben, jó eredmény a hatodik hely, még tanulnia kell a hátúszást, de jó úton halad előre.

Cseh László új országos csúcccsal jutott a 100 méteres pillangóúszás döntőjébe. Pokoli erős volt a mezőny, ott volt Ryan Lochte, a dél-afrikai Chad Le Clos, az orosz Jevgenyij Korotsinskij, a lengyel Konrad Czerniak.


Fotó: MTI

Cseh Laci meglehetősen rosszul rajtolt, de aztán fokozatosan jött felfelé. 50-nél ugyan még csak a hatodik helyen ment, de aztán nagyot hajrázott, és becsapott a második helyen a dél-afrikai mögött.

Nagy bravúr ez a magyar úszótól, aki 10 éve minden világversenyről szállít legalább egy érmet hazájának. Hogy mit mondott a futam után, ide kattintva kiderül!

A 800 méteres gyorsúszásban Kapás Boglárkáért izgulhatunk. A 20 éves magyar lány a kettes pályán úszott, a nagy esélyes dán Lotte Friis, a spanyol Belmonte Garcia, az amerikai Katie Ledecky bent küzdöttek középen.

Az elsőm, már árulkodó távnál, 500 méternél a negyedik helyen haladt Kapás Boglárka. Jól ment az új-zélandi Boyle is, de Kapás tartotta magát, és 700-nál is benne volt a bronz megszerzésének esélye. Ez nem jött össze, de a 4. hely így is kiváló, 8.21.21-gyel. A győztes az amerikai Ledecky lett, aki új világrekordot úszott 8:13.86-tal.

Kapás 2 és fél másodperccel javította meg egyéni rekordját. “Ez jó idő, nagyon jó idő. Jól ment az úszás, de az lehet, hogy egy kicsit erősen kezdtem. Egy idő után láttam, hogy ketten is lazán elmentek mellettem. Őket üldöztem. Csak azért szorítottam, hogy nehogy megint az ötödik legyek, mert azt már nagyon unom. Örülök a negyedik helynek” – mondta Kapás a futamot követően.

Néhány érdekesség a nap további eseményeiről:

Az 50 méteres férfi gyorsúszásban a brazil Cesar Cielo Filho nyert, mögötte az orosz Morozov lett a második, a trinidadi (!) Bowell a harmadik. Pedig két amerikai, Adrian Nathan és Anthony Ervin, valamint két francia, Florent Manaudou és Fred Bousquet is ott volt a mezőnyben.

Az 50 méteres női mellúszás második középdöntőjében a litván Ruta Meilutyte új világcsúcsot úszott. Nem az első ez neki, 100 mellen is világcsúcsot ment, ottmeg is nyerte az aranyat. Mindössze 16 éves egyébként az Egyesült Államokban tanuló úszó.

Eredmény – úszó-vb, 100 méteres pillangóúszás:

1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 51.06
2. Cseh László (magyar) 51.45
3. Konrad Czerniak (lengyel) 51.46

200 méteres női hátúszás:

1. Missy Franklin (amerikai) 2:04.76
2. Belinda Hocking (ausztrál) 2:06.66
3. Hilary Caldwell (kanadai) 2:06.80 
…6. Hosszú Katinka (magyar) 2:09.08

800 méteres női gyorsúszás:

1. Katie Ledecky (amerikai) 8:13.86 – új világrekord
2. Lotte Friis (dán) 8:16.32
3. Lauren Boyle (új-zélandi) 8:18.58
4. Kapás Boglárka (magyar) 8:21.21

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Lyon, 2016. június 22.
Dzsudzsák Balázs örül a második góljának a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában játszott Magyarország - Portugália mérkőzésen, Lyonban 2016. június 22-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.