Sport

Merész András: A lányok magukra voltak utalva

merész andrás (merész andrás, )
merész andrás (merész andrás, )

Nem volt kellemes elhagyni a barcelonai Picornell uszodát szerda este. A magyar női vízilabda-válogatott 13-12-re kikapott a házigazda spanyoloktól a vb elődöntőjében.

21 kiállítást ítéltek a magyar csapat ellen, 14-et a spanyolok ellen. Ez nagy különbség, de ha őszinték vagyunk, mégsem olyan nagy.

Ugyanis a magyar csapat 12-9-es vezetése után már nem lőtt gólt, holott másfél negyed volt még hátra akkor a mérkőzésből. A végén kettős emberelőnybe is kerültünk 8 másodperccel a vége előtt, de a lányok nem bírták idegekkel, a vége 13-12, oda.

Egy rossz szó sem érheti azonban őket, hiszen kegyetlenül nagy nyomás alatt játszottak a 2000 spanyol drukker előtt, az elején a játékvezetői nyomás mellett. Az első negyedben kétgólos hátrányból jöttek vissza, nem roppantak össze.

A magyar csapat így a bronzéremért játszhat az ausztráloktól vereséget szenvedő oroszokkal. A meccs után a magyar csapat fiatal tagjai érthetően sokkal szomorúbbak voltak, viszont Takács Orsolya, a csapatkapitány és Kisteleki Dóra már rutinosabban (ők világbajnokok voltak 2005-ben) kezelték a helyzetet.

Megálltak az újságíróknak is. Takács szerint az egygólos vereség mindent elárul, a csapat helyt állt, de az emberelőnyök száma azért elgondolkodtató. Mind ő, mind Kisteleki azt mondta, kell nekünk az a bronz.


Meg tudják szerezni a bronzérmet
Fotó: AFP

Merész András szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget:

„Egyetlen elmarasztaló megjegyzést sem tehetek a lányokra. Ha valaki hibázott valamit, az én voltam, 99 százalékban az enyém a felelősség. Ez a csapat sorozatban az ötödik világeseményen jutott a legjobb négy közé, és ez egyik válogatottnak sem sikerült a világon. Ezt sokan hajlamosak elfelejteni, mert Magyarországon még mindig csak az számít, ki nyeri az aranyat. Persze, nekünk is ez volt a célunk, de négyben lenni igenis nagy szó. Mint ahogy az is, ha Cseh Laci simán bejut a 200 vegyes döntőjébe. Ha netán érmet szerezne, mindenkinek le kellene borulni előtte” – így a kapitány.

A kérdésünkre, miszerint hogy lehet kezelni, hogy a vízilabdát gyakorlatilag nézők nélkül játsszák otthon, itt pedig hihetetlen volt az atmoszféra, Merész így válaszolt:

„Sehogy, erre nem lehet felkészülni. Próbálgattunk sok mindent, edzésen hangzavart játszottunk be, de ezek csak próbálkozások. Mondtam a lányoknak, hogy ez egy olyan meccs lesz, ahol magukra lesznek utalva, mert semmit sem fognak hallani abból, amit mondok nekik. Fejben elfáradtak a végén, de én nagyon büszke vagyok a csapatomra. Majd meglátjuk, mennyire tudnak a lányok koncentrálni a bronzmeccsre” – mondta a kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik