Sport

Gyurta Dani középdöntős

gyurta dániel (gyurta dániel, )
gyurta dániel (gyurta dániel, )

Az olimpiai bajnok úszó nagyon jól érzi magát, és harmadik idővel kerül be a 200 mell középdöntőjébe.

Folytatódott a nagyüzem a barcelonai Palau Sant Jordi uszodában csütörtök délelőtt is.

Nem sikerült döntőbe kerülnie Verrasztó Evelynnek a 100 méteres gyorsúszásban, miután a 17., éppen a középdöntőről lemaradó helyen végzett összesítésben. Pech. (Később kiderült, mégis indulhat este, mert a francia Camille Muffat visszalépett a további küzdelmektől.)

Remek volt viszont számunkra a 200 méteres hátúszás előfutam-sorozata, ugyanis Bernek Péter a 4., Balog Gábor a 10. helyen jutott tovább. Mindössze egyetlen századdal úszott rosszabb időt Ryan Lochte-nál Bernek, igaz, vele kapcsolatban nem árt óvatosnak lenni. Emlékezzünk a tegnapi menetre, amikor azt javasolta Cseh Lacinak a középdöntőben: ússzunk lazán. A legjobb időt Tyler Clary úszta.

Gyurta Dániel is elkezdte a világbajnokságot. A 200 mell előfutama nem okozhatott neki gondot. Az 5., utolsó nyolcasban úszott, és 100 méternél még csak a 7. helyen fordult. 150-nél már második volt, maradt is ott a német Koch mögött. Gyurta ideje 2:09.94 lett. Ez összesítésben a harmadik időt jelentette, még befért kettejük közé egy brit úszó.


Gyurta ott van a középdöntőben
Fotó: MTI

A futam után elégedetten nyilatkozott:

„Rettentően erős a mezőny, mindenki be akar kerülni a döntőbe, mindenki aranyat szeretne. Úgy érzem, jó formában, jó erőben vagyok, a felkészülési időszak úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Meglátjuk, mire leszek képes délután, az egy teljesen más versenyzés lesz, mint most.”

Ami pedig a lelkét és a Széles Sándorral történteket illeti:

„Jól vagyok, abszolút. Olimpiai bajnok vagyok, világbajnok vagyok, Európa-bajnok vagyok, nekem ez a verseny egy örömúszás. Az, hogy az edzőm nincs itt, nem okoz problémát, az utóbbi három évben már nem tud hozzátenni a munkámhoz annyit, mint korábban. Most már úgyis magamon múlik sok minden. Itt van velem két mesteredző, Kovácshegyi Ferenc és Wirth Balázs. Úgy kell elképzelni, hogy ez a három edző tesz ki egy embert. Ebből egy kiesett, de maradt még kettő. Nem hiszem, hogy ezzel olyan sokat kellene foglalkozni, kicsit felfújták a dolgot.”

A lényeg tehát: Bernek, Balog és Gyurta is továbbment. Este fülledt programunk lesz mindezek mellett: döntőt úszik Cseh László 200 vegyesen, Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka 200 pillangón.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik