Sport

Babos egy lépésre a döntőtől Ukrajnában

Babos-Timea(650x433)(1).jpg (babos tímea, )
Babos-Timea(650x433)(1).jpg (babos tímea, )

Babos Tímea két szoros szettben nyert a 75 ezer dollár összdíjazású donyecki ITF-torna negyeddöntőjében.

Kapcsolódó cikkek

A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea csütörtökön a legjobb nyolc között lépett pályára a donyecki ITF-tornán, az ellenfele pedig a szerb Aleksandra Krunic volt. Az a Krunic, akit a 20 esztendős, a világranglistán 103. magyar lány Budapesten nem is olyan régen három szettben győzött le. Igaz, azt a meccset salakon, ezt pedig kemény borításon játszották.


Babos Tímea már ott van az elődöntőben
Fotó: MTI

A két teniszező szoros első szettet játszott, rövidítésben dőlt csak el a felvonás, a hetek óta keményen edző Babos pedig jobban bírta az idegek harcát.

A második játszmában is szoros küzdelmet láthattak a nézők, ám a magyar lány ebben is jobban koncentrált világranglista 172. ellenfelén, 6-4-re megnyerte ezt az etapot is, így bejutott a torna elődöntőjébe, ahol az ötödikként kiemelt Maria Joao Koehler lesz az ellenfele.

„Nagyon kemény meccs volt, magas színvonallal. Jól játszottam, de ő is hihetetlenül jól teniszezett. Magas szintű tenisz volt. Majdnem úgy játszottam, mint Halep ellen az első szettben. Tetszett” – mondta Babos a meccse után.

Eredmény – ITF-torna, Donyeck, negyeddöntő

Babos (3.) – Krunic (szerb) 7-6 (7-2), 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik