Sport

Szétbombázott plexivel indult a szezon Fehérváron

Sofron István (sofron istván, )
Sofron István (sofron istván, )

Sofron István búcsúajándéka csattanósra sikerült. Már az új edző vezényli a Sapa Fehérvár AV19 munkáját.

A csalódást keltő előző idény után – nem jutott rájátszásba a csapat – máris munkába állt a székesfehérvári hokicsapat. Ez annak ismeretében meglepő, hogy például a hétfői első tréning idején 40 fokot is mértek kint, ám ugyanakkor érthető is, ugyanis új időszámítás kezdődik a Fehérvári Ördögöknél. Pénteken érkezett meg az új edző, a kanadai Marty Raymond, aki a felkészülés egy hónapja alatt megismerkedne a játékosokkal is.

„Az edzésprogramunk napra lebontva megvan, az előttünk álló hetek pedig elegendőek lesznek arra, hogy a csapat megfelelő állapotba kerüljön a szeptemberi EBEL rajtra. Hiszem, hogy meg tudunk felelni az elvárásoknak” – mondta a szakember a csapat hivatalos honlapjának.


Sofron István szétlőtte a plexit
Fotó: Facebook

Az új szerzemények közül Colton Yellow Horn családi okok miatt maradt távol, míg a korábbi Stanley Kupa-győztes kanadai bekk, Ric Jakcman koriproblémák miatt jeges edzés helyett szárazon végzett gyakorlatokat. Ott volt viszont a pályán a pályafutását külföldön folytató Kóger Dániel és Sofron István is, utóbbi egy méretes lövéssel kitörte az egyik kapu mögötti plexidarabot. Az egyik szurkoló a lelátón meg is jegyezte, hogy ez volt Sofi búcsúajándéka.

A héten a fiúk programja jeges edzéssel indul, majd délután a konditeremben folytatódik, a monotonitást egy állapotfelmérés töri meg a hét közepén. Augusztus 10-én az Érsekújvárral játszik felkészülési mérkőzést a Sapa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik