Sport

Csodálatos szereplés a szervátültetett sportolóktól

Mezei-Gergo(960x640).jpg (mezei gergő, szervátültetett sportolók világjátéka, )
Mezei-Gergo(960x640).jpg (mezei gergő, szervátültetett sportolók világjátéka, )

Idén már a 19. alkalommal rendezik meg aSzervátültetettek Világjátékát. Hazánkat 48 sportoló képviseli a dél-afrikai Durbanban. Remekül kezdtek a magyar sportolók.

Már az első nap (hétfőn) nagyszerű teljesítményt nyújtottak a magyarok. Az első aranyérmet ötezer méteres országúti futásban Mezei Gergő szerezte meg az abszolút győzelmével. A veseátültetett versenyző, 17:36 perces időeredményével nagy fölénnyel utasította maga mögé a 60 fős mezőnyt.

A második aranyra sem kellett sokat várni. Az atlétikai csapat edzője, Jung Ágnes ugyanezen a távon indult a 40-49 évesek kategóriájában. A kétszeres veseátültetett hölgy, egy svéd és egy francia ellenfelét megelőzve, 23:05 perces idejével végzett az élen, míg a férfiaknál Venyercsány László (kétszeres veseátültetett) diadalmaskodott. Zilaj Csaba csontvelő-átültetett ugyanitt bronzérmet szerzett. A verseny zárásaként a csapatversenyben is diadalmaskodott a válogatott.

A röplabdacsapat óriási küzdelmek után győzött a tizenegy csapatos mezőnyben. A sportág az egyetlen csapatjáték a játékokon, mert itt nincs testi érintkezés. A szabályok szerint minden csapatban legalább egy nőnek játszania kell. A csoportküzdelmek során az Egyesült Államokat, Svájcot, Olaszországot és Argentínát megelőzve lett első a csapat. Az elődöntőben következett Anglia. Ezt az akadályt könnyedén vették a mieink, így jöhetett az Argentína elleni finálé.

A röplabda-válogatott
Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége

A válogatott a legutóbbi Világjátékokon ezüstérmes lett, most minden esély megvolt arra, hogy egy hellyel feljebb lépjenek. Az első szett elvesztése után hatalmas csatában egyenlített a csapat. A döntő játszmában pedig gigászi küzdelem során, az utolsó három pontot egymás után megnyerve győztek a mieink. A győztes csapat tagjai: Baranyai Andor (veseátültetett), Almagro Carmen (veseátültetett), Merth Attila (tüdőátültetett), Necz Viktor (veseátültetett), Orbán Attila (veseátültetett), Jakab Ivett (májátültetett), Gyöngyösi Attila (szívátültetett), Kégel Attila (veseátültetett), a szövetségi edző pedig Székely Gabriella.

A petanque-versenyen az 50 év feletti kategóriában Urbán István (veseátültetett) az első, Katona László (veseátültetett) pedig az ötödik helyet szerezte meg. A hölgyeknél Tót Irma (veseátültetett) a 30-39 éves versenyszámban bronzérmes lett, csakúgy, mint Székelyné Burja Ilona az ötven felettiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik